Petőfi vallásossága a szabadságimádata volt
Emlékezés Petőfi Sándorra
A legszebb magyar irodalomtörténetben, Szerb Antal könyvében olvasható: „-Petőfi vallásossága a szabadságimádata volt. Azt az áhítatot, rajongást, önfeláldozási vágyat, amit a hívő Isten lábához helyez, ő a szabadságnak szentelte. Amint a hívő lélek mindent vallásán keresztül él meg, hasonlóképpen Petőfi is a világot a szabadság jegyében éli át.”
Petőfi költői életműve napjaink óráinak, perceinek a kifejezése. Élet és mű nála: egy. Úgy tartoznak össze, akár a fa a leveleivel, virágaival, gyümölcseivel. Neki a lélegzet is vers volt.
Petőfi egy volt a népével. Mindenki érzését fejezte ki, mindenki nyelvén. Erkölcse angyalian tiszta, egészséges. Elméletek, tanok, ideológiák nem rontották meg. Petőfi tudta, hogy a tiszta erkölcs és az igazságszeretet teszi naggyá az embert. Azt is tudta, amit sok bölcselő nem tudott, hogy az örökkévalóság csak napokban és órákban mutatja meg magát. Aki az örökkévalóságról csak bölcselkedik, az semmit nem tud meg róla. De aki egész lényével átéli a percet, az órát, a napot, amibe a sors löki, az valamit megízlel az örökkévalóságból. Petőfit mindennap „egy gondolat” foglalkoztatta. Mélyen teljes odaadással. Egyszer az, hogy „rabok legyünk, vagy szabadok”. Máskor meg ez: „-Szeretsz, rózsaszálam?” Vagy ez: „-Mért nem írsz Jankó?”
Petőfiben őserős hit élt, hogy egyszer a földet jó emberek lakják majd, akiknek az arca hasonlatos az Isten képéhez. Gyermekien hiszékeny volt? Lehet, De ez az őserős hit bátorság is.
Petőfi költészetében megteremtette azt a szellemi hazát, ahol a világban szétszóródott magyarság otthonra talál. És ez a haza, ez az otthon, amit magyar anyanyelvünk, a magyar nyelv közel fél millió, egészen pontosan 448.300 szavából alkotott meg, ez a haza, ez az otthon mindig megmarad, amíg beszélik és értik a magyar nyelvet a világban…
Juhász István
a Móra Ferenc Gimnázium örökös tanára