12. alkalommal nyitották meg a Kolimpiát városunkban

12. alkalommal nyitották meg a Kolimpiát városunkban

2022. június 10. 17:30

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium idén 12. alkalommal rendezi meg a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók Arany János Kollégiumi Programjában részt vevő kollégiumok diákjai számára az országos sporttehetség találkozóját, a kollégiumok olimpiáját, a Kolimpiát, június 10-e és 12-e között Kiskunfélegyházán. 11 város mintegy 250 kollégistája mérheti össze tudását és ügyességét 6 sportágban (kosárlabda, íjászat, asztalitenisz, futsal, zenés gimnasztika és sorverseny). A rendezvény megnyitójára június 10-én, 14 órakor került sor a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban.

Részletek
Éremeső a Honvéd-pályán

Éremeső a Honvéd-pályán

2022. június 5. 15:00

A 2021/22-es szezon utolsó hazai labdarúgó-mérkőzését rendezték a Honvéd Sporttelepen, június 4-én. A meccsen a bajnoki címét már korábban bebiztosító U16-os csapat kiütéses győzelmet aratott Lakitelek serdülő játékosai ellen (15:2). A jól megérdemelt aranyérmeket és kupát a fiatalok a mérkőzés után vehették át. 

Részletek
Ötven éve a sport szolgálatában

Ötven éve a sport szolgálatában

2022. június 6. 08:00

Ván Jenő birkózó edző, sportvezető, a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület elnöke és nem utolsósorban sportoló, május 20-án vehette át 50 éves sporttevékenysége elismeréseként a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) Életműdíját Németh Szilárd elnöktől, valamint Bacsa Péter ügyvezető elnöktől. A kitüntetéshez vezető útról, és a csaknem fél évszázados sport iránti elköteleződéséről mesélt lapunknak.

Részletek
A Honvéd-pályán és az uszodában is otthon van: Kornokovics Györgyi

A Honvéd-pályán és az uszodában is otthon van: Kornokovics Györgyi

2022. június 12. 08:00

Kornokovics Györgyi középiskolai tanár Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete Elismerő Oklevelét vehette át május 22-én, a tanítványainak versenyekre való felkészítéséért, azok nemzetközi és hazai versenyeken elért sikereiért, elhivatottságáért. Vele beszélgettünk a kezdetekről és sportról.

Részletek
Éremátadó a Honvéd-pályán

Éremátadó a Honvéd-pályán

2022. június 3. 15:00

Minden szurkolót, sportbarátot szeretettel várnak az egyesület nagyszabású érem- és kupaátadó ünnepségére június 4-én, szombaton, amelynek a 10 órakor kezdődő és a Honvéd Sportelep centerpályáján tartandó FTSI – Lakitelek TE U16-os bajnoki mérkőzés ad keretet. Mindegyik korosztályos és a felnőtt csapat is dobogós helyeken végzett az adott bajnokságokban.

Részletek
A szerencsét sem nélkülözték

A szerencsét sem nélkülözték

2022. június 3. 13:00

Hosszú munka érett be a 2021/2022-es megye I.-es bajnokság végén a Kiskunfélegyházának, hiszen az aranyérmes csapat egy új irányvonal mentén kezdett el dolgozni még tavaly, ami ki is fizetődött.

Részletek
Jótékonysági íjászverseny és koncert

Jótékonysági íjászverseny és koncert

2022. június 2. 17:00

Tartalmas hétvégén vannak túl a KHTK – Fénypárducok Íjász Szakosztály tagjai. Szombaton délelőtt a Kiskun Múzeumban lövették az érdeklődőket. Vasárnap pedig a Sólyompróbák 2022 versenysorozat döntőjét tartották a repülőtéren.

Részletek
Hódmezővásárhelyen szerepeltek az ökölvívók

Hódmezővásárhelyen szerepeltek az ökölvívók

2022. június 1. 17:00

Hódmezővásárhelyen vett részt a III. Tesco Szalkay László emlékversenyen a Kiskunfélegyházi Papp László Ökölvívó Akadémia, május 29-én. A meghívásos versenyen 13 egyesület, 68 versenyzője képviseltette magát. Az említett létszámból a Papp László Ökölvívó Akadémia 14 versenyzőt vonultatott fel. Közülük Mészáros Dominikának sajnos nem jutott ellenfél (74 kg, U12 leány korosztályban). A fő programban szereplő 25-ből 11 párban Papp László ökölvívó szerepelt. Ramocsa Zsófia pedig a fő program előtti edzőmérkőzésen mutatta meg tudását.

Részletek