
Drogprevenciós összekötők Bács-Kiskun megyében
A megyében dolgozó hét összekötő többek között elektronikus üzenetekben, előadásokon, fórumokon, fogadóórán, illetve telefonos ügyelet útján segítik tanácsokkal a szülőket.
RészletekA megyében dolgozó hét összekötő többek között elektronikus üzenetekben, előadásokon, fórumokon, fogadóórán, illetve telefonos ügyelet útján segítik tanácsokkal a szülőket.
RészletekÖt új munkahelyet hoz Félegyházának a visszatérő mosodai szolgáltatás
RészletekSoha ennyi hulladékot még nem gyűjtöttek a tiszaalpári gyerekek, mint az elmúlt hét végén. Papírból, PET-palackból és fémből közel kétszáz mázsát szállítottak el a lerakó helyekre.
RészletekÖtvennyolc kisgyermek részesült az elsőáldozás szentségében szombaton a kiskunfélegyházi Sarlós Boldogasszony Plébániatemplomban megtartott ünnepi szentmisén.
RészletekÜnnepséget rendez a szociális munka napja alkalmából Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata.
RészletekKiderült, hogy kik képviselik Bács-Kiskun megyét a Bolyai Matematika Csapatverseny országos döntőjébe november végén.
Részletek2014. november 5-én ismét meghívást kaptunk a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetébe, a KOKI-ba. A nyílt napon csak néhány iskola vehetett részt, és a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium már több mint 10 alkalommal volt a meghívottak között.
RészletekA Kiskunfélegyházán és környékén 2014. 44. hetében elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.
RészletekKiemelkedően jó adottságok. A kistérség irányító szerepe. Ideális földrajzi elhelyezkedés. Kimagasló gazdasági potenciál. A befektetők számára csábító ipari park. Gazdaságfejlesztés. Munkahelyteremtés. Éveken, évtizedeken át frázisokként hallgattuk mi, kiskunfélegyháziak ezeket a vezérmondatokat, lemondóan nyugtázva, hogy komolyabb lépések ritkán történnek. A gazdasági válsággal együtt egyre mélyült az emberek pesszimizmusa is. Most azonban újraéledni látszik a bizakodás.
Részletek