Évközi 25. vasárnap – 2024. szeptember 22. – Terményhálaadás
RészletekAz Autómentes naphoz kapcsolódva, Bringás reggelire várták a kétkerekűvel, vagy alternatív eszközzel (roller, gördeszka, görkorcsolya) közlekedő városlakókat a Petőfi-téren, szeptember 20-án, pénteken délelőtt.
RészletekSzirmok, fények, impressziók címmel Horváth-Gazsó Adrienn művész-tanár kiállítása nyílt a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban szeptember 19-én, csütörtökön.
RészletekTizenötödik nevelési évét kezdte meg 2024. szeptember 1-jén, Kiskunfélegyházán a Waldorf-óvoda. 2009-ben öt lelkes, többségében pedagógusokból álló szülőpár elhatározta, hogy gyermekeiket alternatív pedagógiai módszereken alapuló intézménybe szeretnék járatni. Olyan intézménybe, ahol a pedagógusok ugyanazzal a családias, szeretetteljes, a személyiséget figyelembe vevő és tiszteletben tartó légkörben fogadják a gyermekeket, amivel az első években a családban is körülvették őket.
RészletekAz Anonim Alkoholisták találkoznak Kecskeméten, a Piarista iskolában október 18-án, 19-én és 20-án. A háromnapos rendezvényre minden érintettet és családtagjaikat is várják a szervezők.
RészletekAz idei év őszén is folytatódik a rókák veszettség elleni immunizálása, valamint ezzel párhuzamosan az ebzárlat és a legeltetési tilalom bevezetése sem marad el az érintett térségekben. A repülőgépes vakcinázás október 5-étől veszi kezdetét Magyarország déli és keleti vármegyéiben.
RészletekEgy hét alatt 58 rendőri intézkedést igénylő baleset történt Bács-Kiskunban. Az egyenruhások 24 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; közülük négyen balesetet okoztak.
RészletekA Kiskunfélegyházán és környékén 2024 37. hetében házasságot kötöttek és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.
RészletekHorthy István emlékművet avattak fel Kiskunfélegyházán szeptember 14-én, szombaton, a Horthy Emlék- és Pihenőparkban.
Részletek