Helyi értékek a Városalapítók Napján

Helyi értékek a Városalapítók Napján

2014. május 20. 07:01

A Magyar Országgyűlés idén februárban országos emléknappá nyilvánította május 6-át, az 1745-ben történt jászkun önmegváltás, a Redemptio tiszteletére. Ezen a napon írta alá ugyanis Mária Terézia 1745-ben a jászkunok 1702-ben elveszített kiváltságainak visszaadásáról szóló okmányt.

Részletek
Így zenélünk, táncolunk, rajzolunk mi

Így zenélünk, táncolunk, rajzolunk mi

2014. május 18. 15:16

Nyílt napon mutatkoztak be május 17-én az Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és tanáraik. A Petőfi téren reggeltől kora délutánig szólt a zene, rajzoltak, festettek korongoztak. A modern- és néptáncosok, valamint a drámatagozatosok is bemutatkoztak egy-egy produkcióval. A téren összegyűlt érdeklődők nem csupán szemlélői voltak az eseménynek. Bárki kipróbálhatta a hangszereket, ceruzát, ecsetet ragadhatott, vagy beülhetett korongozni. A táncosok is szívesen fogadták köreikben a fürge lábú érdeklődőket.

Részletek
Félegyházán találkoztak Móra István és Móra Ferenc leszármazottai

Félegyházán találkoztak Móra István és Móra Ferenc leszármazottai

2014. május 18. 12:33

Móra István és Móra Ferenc leszármazottait látta vendégül Kiskunfélegyháza május 17-én. A Móra-emlékévek program keretében megtartott rendezvény a művelődési központban kezdődött, ahol hat generáció képviselőit köszöntötte Kapus Krisztián polgármester. A Móra Ferenc Gimnázium tanulói ünnepi műsorral készültek az eseményre.

Részletek
  „A dolgok változnak, a vers örök!”

„A dolgok változnak, a vers örök!”

2014. május 16. 10:21

A „Nyugat költőinek társaságában” címmel tartott előadóestet május 15-én a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban Herbály Jánosné. A „Fekete Rózsa”-díjas versmondó Ady Endre, József Attila, Juhász Gyula és Szabó Lőrinc verseiből állította össze műsorát. Az előadást rövidfilmek és a 40 éves Bugaci Kálmán Lajos Népdalkör és Citerazenekar műsora színesítette.

Részletek
Slayer Csabi, Félegyháza metál nagykövete

Slayer Csabi, Félegyháza metál nagykövete

2014. május 16. 07:47

A Schleier név több generációnak is ismerős városunkban. Az idősebbeknek Sanyi bácsi legendás kékfestő műhelye, a fiatalabbaknak pedig Csabi, a magyar metálzenében híressé vált dobos ugrik be. Nagyapa és unokája merőben más téren ugyan, de maradandót alkottak.

Részletek
A szabadságharc félegyházi őrnagyáról jelent meg kötet

A szabadságharc félegyházi őrnagyáról jelent meg kötet

2014. május 15. 12:59

Az 1848-49-es szabadságharc félegyházi őrnagya, Boczonádi Szabó József életéről és munkásságáról írt könyvet Szász András Pilinszky-díjas író, újságíró. A kiadványt május 14-én a városi könyvtárban ajánlotta az olvasók figyelmébe Lezsák Sándor, országgyűlési képviselő, a Magyar Országgyűlés alelnöke. Az ünnepi könyvbemutatón jelen volt Boczonádi Szabó József dédunokája, Pototzky Antal és családja, akik forrásanyaggal segítették a szerzőt, és a kiadvány megjelentetésének költségeit is felvállalták.

Részletek
Anyáknapi hangverseny

Anyáknapi hangverseny

2014. május 11. 08:26

Május 9-én és 10-én rendezte meg hagyományos anyák napi hangversenyét a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. A koncertet mindkét nap nagy érdeklődés kísérte.

Részletek
Ballagó kiállítás 2014

Ballagó kiállítás 2014

2014. május 6. 17:07

Régi hagyománya már a Móra Ferenc Gimnáziumnak az ún. Ballagó kiállítások, ahol az iskola képzőművész körének végzősei búcsúznak iskolájuktól, szakkörtársuktól egy utolsó kiállítással.

Részletek
Morell Mihály-emléktáblát avattak a gimnáziumban

Morell Mihály-emléktáblát avattak a gimnáziumban

2014. április 29. 11:36

Rendhagyó kiállításmegnyitót rendeztek a Móra Ferenc Gimnázium végzős, képzőművész diákjai április 28-án. A tárlatmegnyitón a kiváló filmesre, képzőművészre, Morell Mihályra emlékeztek. A tárlatmegnyitón emléktáblát avattak az iskola volt diákja, tanára tiszteletére. Az emléktáblát Morell Mihály unokája Dr. Frőlich Rita leplezte le

Részletek