Segesvári vendégek a Szent Benedek Szakképző Iskolában

Segesvári vendégek a Szent Benedek Szakképző Iskolában

2014. április 9. 13:06

A segesvári Mircea Eliade Líceum tanulóit látták vendégül április 4-től 7-éig a Szent Benedek Szakképző Iskola diákjai és tanárai. A testvériskolából érkezett fiatalokat gazdag program várta Félegyházán. A városnézés mellett íjászbemutatóval, színjátszó produkcióval, sportversenyekkel kedveskedtek a vendéglátók.

Részletek
Csillagokkal álmodnak

Csillagokkal álmodnak

2014. április 9. 10:19

Kő kövön nem marad, ha az „őrült” nővér és vagány öccse a színpadra lép zenekarával. Az eszement show közben néha nehéz elképzelni, hogy ők is voltak gyerekek, méghozzá nem is akármilyenek és nem is akárhol. Pásztor Anna énekesnő és Pásztor Sámuel énekes-gitáros, a méltán híres Anna and the Barbies zenekar alapító testvérpárja egy csongrádi úti tanyán töltötte gyermekkorát. Erről az inspiráló időszakról és városunkhoz kötődő élményeikről kérdeztem őket a kiskunfélegyházi koncert előtt.

Részletek
Pezseg az élet a természettudományos laborban

Pezseg az élet a természettudományos laborban

2014. április 8. 17:27

Harmadik alkalommal rendeztek szakmai napot a gimnázium új, természettudományi laboratóriumában április 8-án. A kiskunfélegyházi tankerület igazgatójának, Mayer Tamásnénak megnyitója után dr. Róka András főiskolai docens „Az elektronok színháza” címmel tartott előadást a térség pedagógusainak. Ezt követően a félegyházi, kalocsai és a hódmezővásárhelyi középiskolai természettudományos laboratóriumainak vezetői számoltak be az eddigi tapasztalatokról.

Részletek
„A bomlás virágai”

„A bomlás virágai”

2014. április 4. 09:59

„Kulturális Szalon” címmel új sorozat indult a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A nyitó előadáson „A bomlás virágai. Budapest és Bécs az Osztrák-Magyar Monarchiában” címmel tartott előadást dr. Pallagi Mária történész, a SZTE Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézetének oktatója április 3-án.

Részletek
Móra meséit illusztrálták az ovisok

Móra meséit illusztrálták az ovisok

2014. április 2. 19:01

Rajzpályázatra invitálta a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és a Petőfi Sándor Városi Könyvtár az ovisokat a Móra- emlékév apropóján. Az apróságokat arra kérték, hogy Félegyháza nagy mesemondójának egy-egy írásához készítsenek illusztrációt. A pályázati felhívásra 140 alkotás érkezett, amelyekből április 2-án nyílt kiállítás a könyvtárban.

Részletek
Civil ház a helyi kezdeményezésekért

Civil ház a helyi kezdeményezésekért

2014. április 2. 07:59

A Szakmaközi Művelődési Ház Szent János téren álló épülete a 19. század elején épült, klasszicista stílusban. Az ingatlant 1952-ben államosították és 1968. május 31-e óta működik művelődési házként. A patinás épületet az évtizedek során többen is üzemeltették. Az ingatlan tulajdonosa ma a Területi Művelődési Intézmények Egyesülete (TEMI), és a Szakmaközi Művelődési Ház Közhasznú Egyesület működteti az intézményt – magyarázza Rókus Tibor igazgató. Tőle tudom meg, hogy a civil házban talált otthonra a legtöbb félegyházi nyugdíjas klub, de itt tartják egyesületi összejöveteleiket a nagycsaládosok, mozgáskorlátozottak és a természet járók is.

Részletek
"Az én Félegyházám, az én otthonom”

"Az én Félegyházám, az én otthonom”

2014. március 28. 22:09

Még a szervezőket is meglepte, hogy közel 300 alkotás érkezett be „Az én Félegyházám, az én otthonom” című rajzpályázatra, amelyet a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület hirdetett meg. A legjobb pályamunkából március 28-án nyílt kiállítás a Holló László Képzőművész Kör Petőfi téri galériájában. A díjakat Csányi József egyesületi elnök és Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke adta át a fiatal, lokálpatrióta művészeknek.

Részletek
Domborművet avattak II. Rákóczi Ferenc emlékére

Domborművet avattak II. Rákóczi Ferenc emlékére

2014. március 28. 16:31

II. Rákóczi Ferenc emléktábláját avatták fel március 27-én a József Attila Általános Iskolában. A félegyházi születésű alkotó, Pálfy Gusztáv domborművét az Együtt az Összevont Iskola Diákjaiért Alapítvány és a Rákóczi Szövetség támogatásának köszönhetően leplezhették le az iskola bejárata melletti homlokzaton – mondta el avató beszédében Mester Ernő az intézmény vezetője.

Részletek
Egészségnap a Darvas iskolában

Egészségnap a Darvas iskolában

2014. március 27. 10:04

Hetedik alkalommal rendezték meg az egészségnapot a Darvas József Általános Iskolában március 26-án. A nap során az alsó tagozatosok biológiai vetélkedőn, a táplálékpiramisról szóló interaktív előadáson és kézműves foglalkozáson vettek részt. A felsősök kupakokból készítettek képeket, a biológiai vetélkedő után pedig a háztartási kémiáról hallgattak előadást.

Részletek
Erdélyben ünnepelték március 15-ét

Erdélyben ünnepelték március 15-ét

2014. március 25. 19:31

A Szent Benedek Szakképző Iskola 37 diákja és 7 tanára Erdélyben ünnepelte március 15-ét. Testvériskolájuk, a Mircea Eliade Líceum meghívására utazott Segesvárra a csoport. Útjuk során meglátogatták azokat a magyar vonatkozású történelmi helyeket, amelyeket a történelemórákon már megismerhettek. Jó volt azonban a valóságban is látni azokat. Élmény volt számukra őseink lábnyomában lépkedni, és látni azokat az értékeket, amit nemzetünk nagyjai hoztak létre.

Részletek