„Szerelmem, Erdély”

„Szerelmem, Erdély”

2014. február 25. 16:49

A Wass Albert felolvasó-maraton megnyitóján került sor Rékasi Károly „Szerelmem, Erdély” című előadására. A program telt házat vonzott a Művelődési Központ színháztermébe. Az összeállításban a versek, prózák mellett az emigrációban élő erdélyi író levélrészletei mutatták be gondolatvilágát, érzelmi vívódását. A háttérvetítéssel, zenei részletekkel gazdagított előadás után az egyik néző így összegezte színházi élményét: „aki ezt az előadást végignézte, mindent megtudhatott Wass Albertről”. A műsor után a színművész lapunknak azt is elmondta, hogyan került kapcsolatba az erdélyi alkotó munkásságával, miért tartja fontosnak előadásával népszerűsíteni .

Részletek
Jazzakadémiától a disznóólig

Jazzakadémiától a disznóólig

2014. február 25. 11:45

Tudjuk, hogy a munka nemesít, de az mégiscsak túlzás, ha egy belvárosi művész Budapest és Párizs után a nehéz tanyai gazdálkodásban találja meg önmagát, vagy mégsem?

Részletek
Kölcsönzés könyvtárak között

Kölcsönzés könyvtárak között

2014. február 25. 08:24

Abonyi Szilviát jól ismerik a félegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár olvasói: övé az a kedves, bájos arc, amely elsőként mosolyog a pult mögül a betérőre. Olvasószolgálati könyvtárosként ő foglalkozik a könyvtárközi kölcsönzéssel is, amit tavaly 130-an vettek igénybe.

Részletek
Maratoni megemlékezés Wass Albert munkásságáról

Maratoni megemlékezés Wass Albert munkásságáról

2014. február 24. 16:34

Kiskunfélegyháza - Gulyás László vándormuzsikus kezdeményezésére - öt évvel ezelőtt csatlakozott ahhoz a mozgalomhoz, amely a hosszú ideig elhallgatott Wass Albert erdélyi író, költő munkásságának megismertetését, népszerűsítését célozta meg. Az idei 15 órás felolvasó maraton február 21-én a művelődési központban kezdődött és 22-én a városi könyvtárban zárult. Csaknem 200 felnőtt és fiatal működött közre, miközben mindkét helyszínen telt ház fogadta az előadókat, akik Wass Albert írásai mellett Petőfi és Móra műveiből, valamint a magyar és az erdélyi irodalom gyöngyszemeiből olvastak fel idézeteket.

Részletek
Farsang a sportcsarnokban

Farsang a sportcsarnokban

2014. február 24. 06:24

Kalózokkal, matrózokkal, kutyusokkal telt meg február 22-én, szombaton a városi sportcsarnok: mintegy 750 gyerek vett részt a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola négy tagintézményének, a Platán utcai, a Dózsa György utcai, a József Attila, és a gátéri általános iskola összevont farsangjának műsorában.

Részletek
Itt a farsang, áll a bál

Itt a farsang, áll a bál

2014. február 14. 21:46

Az iskolákban is elkezdődött a farsangi készülődés, bálozás. A Constantinum Nevelési-Oktatási Intézmény óvodásai és alsó tagozatosai február 14-én tartották meg télbúcsúztató mulatságukat a sportcsarnokban. A gyermekek jelmezes produkcióit szülők, barátok és ismerősök lelkes érdeklődése kísérte.

Részletek
Pódiumbeszélgetés Havas Henrikkel

Pódiumbeszélgetés Havas Henrikkel

2014. február 12. 11:29

Nem „vitte be az erdőbe” Karafiáth Orsolya Havas Henriket. A feltett kérdések apropóján a Tanár Úr – ahogy megszokhattuk tőle – arról beszélt, amiről akart. S bár a beszélgetés során a róla általánosan kialakult kép „szerénység” összetevőjének mértéke nem változott, a nyersen őszinte, kioktató „megmondóember” szerepén át egy-egy rövid időre felcsillant az apa, a férj, a barát, a betegségben és emberi kapcsolataiban esendő ember is. Így történt, hogy a másfél órás pódiumbeszélgetés végén a művelődési ház díszterméből kifelé tóduló nagyszámú közönségből többen elismerően nyugtázták: mégiscsak szimpatikusabb ez a megosztó médiajelenség, mint gondolták.

Részletek
Nem csak szépek, önállóak és magabiztosak is a mazsorett lányok

Nem csak szépek, önállóak és magabiztosak is a mazsorett lányok

2014. február 11. 10:55

Kinek ne dobbanna meg a szíve, amikor a gyönyörű félegyházi lányok díszes ruhájukban, bottal, pomponnal, vagy zászlóval a kezükben ütemesen lépkednek a zene ritmusára! A Kiskunfélegyházi Mazsorett Együttes az elmúlt 22 évben rengeteg jókedvvel, élménnyel örvendeztette meg közönségét, és számos díjjal, elismeréssel öregbítette városa jóhírét. Az együttest megálmodó, létrehozó és éltető pedagógussal, Jankovszki Zoltánné Andreával múltidézéssel kezdjük a több mint két évtized felelevenítését.

Részletek
Balanyi Károly kiállításához

Balanyi Károly kiállításához

2014. február 10. 14:47

Balanyi Károly városi könyvtárban kiállított képsora nagy mélységeket és nagy távlatokat hordozó anyag. Már a címe is meghökkenti a látogatót, hiszen a Magyar Ugar „2011-2012” című alkotássorozat egyrészt megidézi nagy költőnket Ady Endrét, másrészt érződik némi áthallásos folytatás azon alföldi festőknek, (pl.: Dulity Tibornak) akik igyekeztek a gyorsan múló paraszti létforma utolsó emlékeit megragadni. Természetesen teljesen más technikával és látásmóddal.

Részletek