Holló László festőművészre emlékeztek

Holló László festőművészre emlékeztek

2014. március 6. 17:38

Holló László születésének 127. évfordulójára emlékeztek március 6-án a festőművész szobránál és a szülőház falán elhelyezett emléktáblánál. Molnár István, a Holló László Képzőművészkör beszédében elmondta: Holló László az európai expresszionizmus egyik jeles képviselője volt. Egyéni, magyar, úgynevezett alföldi stílusával vált ismertté.

Részletek
„Iskolanyitogató” a Batthyányban

„Iskolanyitogató” a Batthyányban

2014. március 6. 14:37

Zsúfolásig megtelt a Bathyány Lajos Általános Iskola tornaterme leendő diákokkal és szüleikkel az „iskolanyitogató” rendezvényen március 5-én. Az iskola vezetése a szülőknek bemutatta az oktatási- nevelési eredményeket, a tanulók pedig kedves előadással és játékkal kedveskedtek az új iskolatársaknak. Az iskola hamarosan újabb találkozót szervez a leendő elsősöknek, illetve szüleiknek, ahol már konkrét kérdéseket is fel lehet tenni annak érdekében, hogy mindenki jól tudjon dönteni az iskolaválasztásról, illetve arról, hogy a zenei, vagy az informatikai tagozatot választaná szívesebben. A két találkozó között azoknak az apróságoknak, akik a zenei tagozatot választanák, meghallgatásokat tartanak képességeik felmérésére. H. S.

Részletek
Gazdag évadra készül a Kiskun Múzeum

Gazdag évadra készül a Kiskun Múzeum

2014. március 6. 13:48

A Kiskun Múzeum március 4-étől a nyári nyitva tartás szerint fogadja a kutatókat és a látogatókat. A Móra Ferenc- és a Petőfi Sándor-emlékház továbbra is előzetes bejelentés után látogatható. A múzeum munkatársai az érdeklődők fogadása mellett folytatják a gyűjtőmunkát, illetve a felajánlott gyűjtemények rendszerezését. Ezek közé tartoznak például a mozitól átvett eszközök, berendezések, amelyek a technikatörténeti gyűjtemény részét fogják képezni – mondta el Mészáros Márta igazgató.

Részletek
Akinek sikerült kitűnni a tömegből

Akinek sikerült kitűnni a tömegből

2014. március 5. 08:15

Adva van egy tősgyökeres félegyházi lány: Mezősi Ági. Itt született, a Platán Utcai Általános Iskola után elvégezte a PG-t. Néhány hónappal ezelőtt fotózni kezdett. Csak úgy, saját kedvére. Nem tanulta sehol a vizuális kultúrát, az ösztöneire hagyatkozott: lekattintotta azt, ami megfogta.

Részletek
A bábozás örömével ismerkedtek a könyvtárban

A bábozás örömével ismerkedtek a könyvtárban

2014. március 4. 12:56

A támogatás megszűnte után is folytatódik a Betűbölcsi sorozat a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Február negyedikén a bábozás örömeivel foglalkoztak a babák és mamák. Miközben az apróságok játszottak, anyukáik a bábjáték sokoldalú, személyiségfejlesztő hatásairól beszélgettek. Megegyeztek abban, hogy nemcsak a szépen elkészített játékokkal érhetik el a játék örömét, hanem az odahaza, pálcikából, kukorica csutkából, terményekből készített bábokkal is. A bábkészítésre vállalkozó szülőket szakkönyvekkel segítették a könyvtárosok. H. S.

Részletek
Évadnyitó kiállítás- a „Kultúrházak éjjel-nappal” program keretében

Évadnyitó kiállítás- a „Kultúrházak éjjel-nappal” program keretében

2014. március 3. 21:37

Néha a véletlen a legjobb rendező amint ezt a művelődési központ aulájában megnyílt Holló László képzőművészköri tárlat is bizonyítja. Mivel az előző kiállítást hamarabb le kellett szedni, így nyílt egy váratlan lehetőség arra, hogy a város képzőművészeti köre ad-hoc bemutatkozhasson. Talán épp ezért sikeredett friss, néhol látványos bemutatóra, mert nem volt idő hosszasan rákészülni, tépelődni azon, miket is állítsanak ki a közönség elé.

Részletek
Akinek Móra a példaképe

Akinek Móra a példaképe

2014. március 3. 08:01

A szavak szárnyán utazom Szász Andrással. Erdély dús füvű erdei tisztásain járok, amikor gyerekkoráról mesél, torkomban dobog a szívem a „hazaszökés” éjszakáját hallgatva. Vele vagyok a tragédiák sújtotta helyszíneken és a szépséges pillanatokban: sosem látott emberek arcán sejlik fel mosoly, rémület. Fülemben cseng a nyomorgók jajszava, máskor meg a gurgulázó boldog nevetés… Szász András nem csak szavakkal mesél, hanem egész lényével. Meg sem lep, hogy Mórát tartja példaképének. Mindig része a történetnek. Akkor is, ha évszázadok választják el tőle. Akkor is, ha világrészek. Személyes ügyévé válik, amiről ír, vagy amire ráirányítja fényképezőgépje objektívjét. S miután magáévá tette, megmutatja. Csak úgy. Önzetlenül, érdek nélkül.

Részletek
Az alázat az, ami a legkisebbet is magasba emeli

Az alázat az, ami a legkisebbet is magasba emeli

2014. március 2. 17:17

Kiskunfélegyháza is kapcsolódott a „Kultúrházak éjjel nappal” címmel meghirdetett országos programsorozathoz. Az akció során 420 helyszínen több mint ezer rendezvényt tartottak annak érdekében, hogy megismertessék és népszerűsítsék a kulturális intézmények munkáját. A legtöbb esemény a farsanghoz kötődött, Félegyházán azonban rendhagyó módon a Holló László Képzőművész Kör évadnyitó kiállítását rendezték meg február 28-án.

Részletek
Házi stúdió épült a Rocktárban

Házi stúdió épült a Rocktárban

2014. február 26. 14:12

A Rocktár Élőzenei Bázis február 25-én nyitotta meg házi stúdióját. A B&I Rocktár stúdiót sajtótájékoztatón mutatták be az üzemeltetők és az építkezésben segítő szponzorok. A tavaly április óta folyamatosan épülő és fejlődő stúdió megkoronázza a lokális élőzenei közösség lehetőségeit. Nem kell többet a helyi zenekaroknak elutazni drága stúdiókba, hanem otthonos körülmények között dolgozhatnak pár méterre saját próbatermüktől, a jól megszokott alkotói közegben – mondta el Ónodi Árpád, a Rocktár vezetője.

Részletek
„Egy korty derű” a könyvtárban

„Egy korty derű” a könyvtárban

2014. február 26. 13:07

A városi könyvtár Könyvek Klubja Biblioterápia című sorozatának vendége V. Kulcsár Ildikó volt február 25-én. Az író, újságíró, a Nők Lapja munkatársa „Egy korty derű” címmel tartott előadást. Bevezetőjében elmondta, örömmel jött Kiskunfélegyházára, hiszen baráti, családi szálak is kötik a városhoz. Az est során arról próbálta meggyőzni hallgatóságát, hogy mennyire szükségünk van a derűs szemléletre, mert ha ki tudjuk alakítani, akkor az hatással van életminőségünkre, meghatározza mindennapjainkat, munkánkat és családi életünket.

Részletek