Pálmonostorán versenyeztek a Koppányok
Június elsején Pálmonostorán, a Kiss Tanyán tartották meg a Sólyompróbák elnevezésű íjász versenysorozat döntőjét. A Turul Koppány Íjászok 6 fővel neveztek.
RészletekJúnius elsején Pálmonostorán, a Kiss Tanyán tartották meg a Sólyompróbák elnevezésű íjász versenysorozat döntőjét. A Turul Koppány Íjászok 6 fővel neveztek.
RészletekImmár XVI. alkalommal rendezte meg a DMTK-KVSE Aquasport Egyesület a Kiskunfélegyházán hagyománnyá vált Kuchinka Vilmos Úszó Emlékversenyt, június 1-én. 11 egyesület mintegy 200 úszója méretette meg magát.
RészletekA Magyar Diáksport Szövetség küldöttgyűlésének keretében díjazták azon diáksport vezetők, diáksportot segítők munkáját, akik az elmúlt évek során részt vettek a szövetség szerteágazó tevékenységében, hozzájárultak a diákolimpiai rendezvények zökkenőmentes lebonyolításához, sikereket értek el tanítványaikkal. 2019-ben „Diáksportért” díjjal tüntették ki Dinnyés-Kis Zsuzsannát, a kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola pedagógusát. A díjat Balogh Gábor elnöktől és Tóth Zoltán alelnöktől vehette át. Dinnyés-Kis Zsuzsanna 2016 óta vesz részt Kiskunfélegyháza körzetének diáksport bizottsági munkájában, itteni elnökhelyettesként szervezi, koordinálja a diákolimpiai versenyeket.
Részletek35. alaklommal rendezte meg a helyi eperfesztiválhoz kapcsolódó futóversenyét Deutsch Wagram város sportegyesülete, ahová a Jogging Plus is meghívást kapott. 11 gyermek és 2 felnőtt képviselte városunkat és 1 arany, 4 ezüst és 2 bronzérmemmel tértünk haza.
RészletekJúnius 1-jén és 2-án rendezték meg Csongrádon a XXII. Csongrádi Országos Szenior Úszóversenyt. A Kiskun Vízi és Szabadidő SE 7 versenyzővel vett részt a megmérettetésen és kiválóan szerepeltek.
RészletekA harmadik felvonásával folytatódott a női futsal NB I. fináléja, amelynek két szereplője az Astra-ALEF Kiskunfélegyházi Bulls és a Hajdúböszörményi TE is megnyerte első hazai mérkőzését. A három győzelemig tartó párharc 1-1-es állásról folytatódott. A kiegyenlített összecsapáson a Hajdúböszörmény elsősorban jobb helyzetkihasználásának köszönhetően nyert 2-1, így a párharc során is előnybe került. A negyedik mérkőzést június 8-án Böszörményben rendezik meg. Amennyiben nyer a Hajdúböszörmény, akkor megvédi címét. Astra siker esetén az ötödik találkozó dönthet a bajnoki aranyról.
RészletekPesterzsébeten rendezték az elmúlt szombaton a a kötöttfogású diák csapatbajnokságot. A területi selejtező megnyerésével a Kiskunfélegyházi Birkózó SE kiemeltként kvalifikálta magát az országos döntőben.
RészletekKunszálláson játszotta utolsó mérkőzését a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság északi csoportjának 2018/19-es idényében a Kiskunfélegyházi Vasutas SK. A sereghajtó Vasutas korán hátrányba került, bő negyedórát követően pedig már 2-0 volt az állás. A félegyházi együttes küzdött becsülettel és Czinege Ákos góljaival a hajrában 3-2-re felzárkózott, de az utolsó találatot a kunszállásiak jegyezték a 90. percben, így 4-2-re nyertek és otthon tartották a három pontot. A bajnokságot a Kunszállás SE 46 ponttal a hatodik helyen zárta, míg a Kiskunfélegyházi Vasutas SK 5 ponttal tizennegyedik lett.
RészletekKözös ünneplésre készültek a félegyházi labdarúgók és szurkolók a Honvéd Sporttelepen június elsején. A már bajnok Kiskunfélegyházi HTK az Akasztó FC ellen zárta a 2018/19-es szezont. A győzelmet egy hajrábéli góllal 2-1-re a KHTK szerezte meg. Ezt követően adták át az aranyérmeket, illetve a bajnoki trófeát a KHTK játékosainak.
RészletekHárom korosztályban is dobogóra állhattak az FTSI, illetve a KHTK közös csapatai a megyei bajnokságokban. Az U-14-es együttes bronzérmet szerzett, az U-16-os gárda bajnok lett, míg az U-19-es csapat nagy tavaszi meneteléssel ezüstérmet nyert. Az érmeket, a kupákat, illetve az egyéni elismeréseket Balla László alpolgármester és Nyári Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Fellebbviteli Bizottság elnöke adta át június elsején, a felnőtt csapat bajnokijának szünetében.
Részletek