Félegyházán avattak sakkcsapatbajnokot
Utolsó fordulójához érkezett az NB II-es sakkcsapatbajnokság, amelynek Tóth László csoportjában a hatodik helyen lévő Félegyháza-Csongrád a listavezető szegedi Meritum Egyesületet fogadta. A mérkőzés nagyobb téttel a vendégek számára bírt, akiknek nyerniük kellett a bajnoki cím bezsebeléséhez. A Félegyháza-Csongrád biztos bennmaradóként próbálta megnehezíteni az éllovas dolgát. Az első négy táblán három döntetlen mellett egy vendégsiker született, az alsóbb táblákon azonban érvényesültek az erőviszonyok. A Meritum Egyesület magabiztosan 9-3-ra nyert, így megszerezte a bajnoki címet. A Félegyháza-Csongrád játékosait ugyancsak dicséret illeti, hiszen a szezont az előkelő nyolcadik pozícióban zárták és a teljes idényben elváráson felül szerepeltek.
Részletek