Győzelemmel ünnepelték a bajnoki címet

Győzelemmel ünnepelték a bajnoki címet

2018. június 4. 09:00

Idegenben fejezte be a szezont a megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság északi csoportjának idei bajnoka, a Kiskunfélegyházi Vasutas SK. A zárónapon Tiszaugra látogatott a csapat, ahol tovább nyújtotta győzelmi szériáját. A gólok sorát Seres János kezdte a 3. percben, bő negyedórát követően Abonyi Péter találatával már kétgólos volt a különbség. A hazai együttesből a félidő hajrájában Gödény Balázs kiállították, az emberelőnyt az 55. percben Czinege Ákos révén váltotta újabb gólra a Vasutas. A hajrában még szépített a Tiszaug, amely az utolsó perceket kettős emberhátrányban fejezte be. A félegyházi együttes magabiztos játékkal, fölényesen nyerte meg a bajnokságot.

Részletek
Kitüntető díjat vehetett át Luchmann Péter

Kitüntető díjat vehetett át Luchmann Péter

2018. június 8. 10:00

Elismerték Luchmann Péter diáksportért végzett elmúlt évekbeli munkáját. A Magyar Diáksport Szövetség május végi közgyűlésén osztotta ki a 2018-as „Diáksportért” díjakat. Luchmann Péter, a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola tanáraként Kiskunfélegyháza és körzete Diáksport Bizottságának titkáraként évek óta szervezi a diákolimpiai rendezvényeket, valamint segíti a megyei versenyrendszer lebonyolítását. A munkájáért kapott elismerő díjat Balogh Gábor elnöktől vette át.

Részletek
Negyedik lett a KHTK

Negyedik lett a KHTK

2018. június 3. 10:50

Győzelemmel fejezte be hazai pályán a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságot a Kiskunfélegyházi HTK, amely a záró fordulóban 1-1-es félidőt követően 3-1-re megverte a Kiskőrös LC-t. A félegyházi csapatnak a harmadik hely elérésére is megvolt az esélye, de a dobogós pozícióban lévő Kecel FC legyőzte a második helyezett Jánoshalmát, így megőrizte a bronzérmes pozíciót. A már bajnok Kecskeméti LC végül elveszítette eddigi hibátlan, százszázalékos mérlegét, a tét nélküli utolsó körben 2-1-re kikapott Kiskunhalason.

Részletek
Vereség Kiskunmajsán

Vereség Kiskunmajsán

2018. június 3. 07:30

A záró fordulótól függetlenül matematikailag is eldőlt, hogy a Kiskunfélegyházi HTK II. a negyedik helyen fejezi be a labdarúgó bajnokságot a megyei II. osztály északi csoportjában. Az utolsó előtti körben a Kiskunmajsa FC otthonában szerepelt a félegyházi együttes, a hazai csapat már az első percben előnybe került, bő negyedórát követően pedig 3-0-ra vezetett. Ezt követően Tóth István és Kadosa Zsolt találataival 3-2-re felzárkózott a KHTK II., de a szépítést nem követte egyenlítés, a mérkőzés utolsó gólját a Kiskunmajsa szerezte, amely 4-2-re nyert. Ezzel biztossá vált, hogy a Kiskunfélegyházi HTK II. a negyedik helyen zárja a 2017/18-as szezont, amelynek utolsó fordulójában a Lakiteleki TE otthonába utazik.

Részletek
Ezüstérmes az U14-es labdarúgócsapat

Ezüstérmes az U14-es labdarúgócsapat

2018. június 3. 09:30

Második helyen fejezte be a 2017/18-as szezont a Bács-Kiskun megyei labdarúgó bajnokság északi csoportjában a Félegyházi Térségi Sportiskola – A csapata, amely a záró körben, június 2-én a Bugaci KSE együttesét múlta felül 8-3-ra. A korosztályos félegyházi együttes 14 győzelem és egy döntetlen mellett mindössze három alkalommal szenvedett vereséget. Az aranyérmet hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal a Kecskeméti LC KTE SE –A nyerte. Gerecs Attila edző tanítványai magabiztos teljesítménnyel értek oda a dobogó második fokára.

Részletek
Tavaszi sportfesztivál a Szakmaköziben

Tavaszi sportfesztivál a Szakmaköziben

2018. június 1. 13:30

Május 31-én, a Szakmaközi Művelődési Házban rendezte meg a tavaszi sportfesztiválját a Forest Gump SE Kiskunfélegyháza. Erőemelés, célbadobás, krikett, lengőteke, és pétanque számokban mérték össze ügyességüket az indulók.

Részletek
Nyolcszáz gyermek részvételével zárult a Bozsik-program

Nyolcszáz gyermek részvételével zárult a Bozsik-program

2018. május 31. 10:30

A 2017/18-as tanévben is nagy népszerűségnek örvendett a Bozsik Intézményi Programja, amelynek tanévzáró fesztiválján több száz óvodás és kisiskolás gyűlt össze május 25-én, a Honvéd Sportpályán. A rendezvényen 18 intézmény 64 sportcsoportja, közel 800 gyermekkel jelent meg. Délelőtt az óvodások és az első osztályosok, délután pedig a 2- 3- 4. osztályosok játszhattak önfeledten a hátsó területen berendezett 36 műhely pályán – tájékoztatta szerkesztőségünket Síber Rita, szervező.

Részletek
A legtechnikásabb versenyző

A legtechnikásabb versenyző

2018. május 30. 18:30

Május 26-án, szombaton rendezte meg a Kiskunfélegyházi Birkózó SE a Kiskun Kupát, amely egyben idős Besze László nemzetközi szabadfogású emlékverseny volt a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban, a Városalapítók Hete rendezvénysorozat keretében.

Részletek
Családi hétvége a Félegyházi Termál Parkfürdőben

Családi hétvége a Félegyházi Termál Parkfürdőben

2018. május 30. 18:10

A hétvégén XV. alkalommal rendezték meg Kiskunfélegyházán a Kuchinka Vilmos Úszó Emlékversenyt. A 12 egyesület által nevezett versenyzők és az őket kísérő szülők, rokonok igazi családi hétvégét, amolyan elő gyereknapi hangulatot varázsoltak a Félegyházi Termál Parkfürdőbe, ahol a perzselő napsütésnek sem volt híja. Az igazi nyári forróságban felüdülés volt egy-két hossz erejéig becsobbanni a 33m-es medencébe, ahol a helyezéseket is eldöntötték a többek között Temesvárról, Dunaharasztiból és Bajáról érkezett versenyzők.

Részletek
Ez egy „erős” házasság

Ez egy „erős” házasság

2018. május 30. 17:30

Krisztinné Tóth Mariann és férje Krisztin Csaba arany, ezüst és bronzéremmel tért haza a nemrégiben Füzesgyarmaton megrendezett Magyar Professzionális Erőemelő Liga Kupa versenysorozatáról. Kiváló eredményeiknek köszönhetően a szeptemberben Egerben megrendezendő világbajnokságnak is résztvevői lesznek. A félegyházi versenyzők önerőből, sportegyesületek, szponzorok támogatása nélkül edzenek és versenyeznek. Eredményükre nagyon büszkék, de szeretnének a külföldi versenymeghívásoknak is eleget tenni. Ehhez azonban támogatók segítségére is szükség lenne – mondták el lapunknak.

Részletek