Gálával és felnőtt csapat indításával ünnepli 75 éves évfordulóját a KKC

Gálával és felnőtt csapat indításával ünnepli 75 éves évfordulóját a KKC

2018. szeptember 10. 10:25

Hagyományteremtő céllal szeptember 14-én és 15-én immár negyedik alkalommal rendezik meg a Félegyházi Pékség Kupát a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. Az esemény háromnapos gálává nőtte ki magát. Az NB I-es felnőtt férfi csapatok mellett Temesvárról és Szabadkáról érkeznek egyesületek, valamint utánpótlástorna is színesíti a programot. A rendezvény keretében a hét év után újjáalakult Kiskunfélegyházi Kosárlabda Club NB II-es felnőtt csapata is pályára lép a HEPP-Kupán a Gyulai Color KE ellen.

Részletek
Győzelem a bajnoki nyitányon

Győzelem a bajnoki nyitányon

2018. szeptember 9. 11:00

A budapesti KSI SE otthonában kezdte meg bajnoki szereplését a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola csapata, a játékosok szeptember 8-án a férfi NB I. keleti csoportjának nyitányán álltak asztalhoz. A félegyházi együttes az Erdélyi Szabolcs, Medvegy Ákos, Pengő Gábor, Korponai Zoltán összeállításban utazott idegenbe. Mindkét páros mérkőzés félegyházi győzelemmel zárult. Egyéniben Pengő Gábor és Korponai Zoltán 3-3 játékot nyert, míg Erdélyi Szabolcs és Medvegy Ákos 1-1 partit abszolvált sikerrel. A félegyházi csapat 10-8-ra győzött, tavalyi ezüstérmesként jól kezdte a 2018/19-es szezont.

Részletek
Elhozták a három pontot Kiskunmajsáról

Elhozták a három pontot Kiskunmajsáról

2018. szeptember 9. 10:30

A még nyeretlen Kiskunmajsa FC vendégeként a három pont megszerzésére tört a Kiskunfélegyházi HTK II. a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság északi csoportjának 5. fordulójában. A vezetést ennek ellenére az esélytelenebb majsai együttes szerezte meg, igaz a szünetben már Zs. Juhász István és Magony László góljaival a KHTK II-nél volt az előny. A fordulást követően lendületben maradt a félegyházi csapat, Tóth Kornél és Kadosa Zsolt tovább növelte a különbséget. 4-1-et követően úgy tűnt, hogy eldőlt a találkozó, de a majsai együttes nagy rohamba kezdett, az utolsó percekben 4-3-ra felzárkózott. A minimális félegyházi vezetés végül kitartott a végéig, a KHTK II. 4-3-ra nyert, így az élmezőnyben foglal helyet.

Részletek
Hullámvölgyben a KHTK

Hullámvölgyben a KHTK

2018. szeptember 9. 09:00

A Bácsalmás elleni döntetlent követően elszenvedte első vereségét a megyei I. osztályú bajnokságban a Kiskunfélegyházi HTK labdarúgócsapata. A félegyházi együttes az 5. fordulóban a még nyeretlen Faddikorr-Kiskunhalasi FC otthonában vendégszerepelt. A találkozón a hazai csapatból Amariutei Sorin mesterhármasig jutott, míg a KHTK erejéből Koncz Miklós találatával csupán csak szépítésre futotta a 68. percben. Az őszi szezont idegenben játszó KHTK az első öt mérkőzéséből kettőt nyert meg, két alkalommal ért el döntetlent és egyszer kapott ki.

Részletek
Összeomlás a második félidőben

Összeomlás a második félidőben

2018. szeptember 9. 12:00

Kiütéses vereségbe szaladt bele hazai pályán a Kiskunfélegyházi Vasutas SK szeptember 8-án, a megyei II. osztályú bajnokság északi csoportjának 5. fordulójában. Az első félidő kiegyenlített játékát követően a vendég Hírös-ÉP könyörtelenül kihasználta helyzeteit. A hazai csapatból többen lesérültek a mérkőzés során, ami további nehezítette a gárda dolgát.

Részletek
Magasröptű játékot hozott az Aranyhomok Strandröplabda Kupa (eredményekkel)

Magasröptű játékot hozott az Aranyhomok Strandröplabda Kupa (eredményekkel)

2018. szeptember 10. 12:00

A libafesztivál mellett a Félegyházi Termál és Parkfürdő területén is várták a kikapcsolódni, sportolni vágyókat szeptember 8-án. A hagyományos Aranyhomok Strandröplabda Kupára idén 9 csapat nevezett. A félegyháziak mellett érkeztek játékosok Izsákról, Kecskemétről, Dunaföldvárról és Táborfalváról is. Egyszerre két pályán folyt a játék. A lebonyolítás értelmében minden csapat megmérkőzött egymással. Ónodi László főszervező a legjobbakat érmekkel és kupával díjazta.

Részletek
Népszerű a Ludas Matyi futóverseny

Népszerű a Ludas Matyi futóverseny

2018. szeptember 8. 16:30

Kegyeibe fogadta az időjárás a mozogni vágyókat a libafesztiválon. Szeptember 8-án délelőtt Ludas Matyi futama címmel utcai futóversenyt rendezett a Jogging Plus Szuperinfó Futóklub a Móra Ferenc Művelődési Központ megbízásából a Kossuth utca Lónyai utcától kezdődő szakaszán. A legkisebbek 200 métert, az alsó tagozatos diákok 600, illetve 800 métert, a felsősök 1000 métert futottak, míg a fő futamon 3000 méter teljesítése várt a résztvevőkre. A 20. libafesztivál programjaként megtartott versenyt dr. Horváth Sándor, az Integrál Zrt. elnök-vezérigazgatója nyitotta meg. Az eredményekről hamarosan beszámolunk.

Részletek
Sakkverseny a libafesztiválon

Sakkverseny a libafesztiválon

2018. szeptember 8. 15:30

A „Pince 72” Sakk Klub és a Kiskunfélegyházi HTK Sakkszakosztálya 8. alkalommal rendezte meg a Ludas Matyi amatőr sakkversenyt szeptember 8-án, a libafesztiválhoz kapcsolódóan. A résztvevők hétfordulós svájci rendszerben mérték össze tudásukat. Az első helyet Volosin Vladimir szerezte meg 6 és fél ponttal, a legjobb ifjúsági játékos Papp Marcell Imre lett, a legjobb női sakkozóként Gulyás Réka zárt.

Részletek