Egy győzelem, egy vereség
Idegenben játszott az elmúlt hétvégén a Félegyházi Térségi Sportiskola (FTSI) csapata. Jászberényben egy győzelmet arattak, második játékukban viszont kikaptak a keceli gárdától.
RészletekIdegenben játszott az elmúlt hétvégén a Félegyházi Térségi Sportiskola (FTSI) csapata. Jászberényben egy győzelmet arattak, második játékukban viszont kikaptak a keceli gárdától.
RészletekA téli szünetben jelentős változások történtek a megyei I. osztály éllovasánál. Az elmúlt három év sikeres játékos-edzője, Némedi Norbert visszatért Kecskemétre, és a KLC vezetőedzője lett. Január18-tól, Szabó István irányítja a Kiskunfélegyházi HTK szakmai munkáját, aki korábban megfordult a legmagasabb osztályban is, így a Kecskeméti TE és a Paks csapatánál, továbbá NB-II-ben Cegléden is. Szabó Istvánt kérdeztük, hogyan halad a munka új klubjánál.
RészletekFallabda versenyt rendez a kiskunfélegyházi fallabda pályán a Mozdulj Félegyháza SE február 13-án, szombaton 9 órától. Nevezési határidő: február 11-e csütörtök, 21 óra. Nevezéseket maximum 40 főig tudnak elfogadni, ezért jelentkezésnél az időrendet veszik figyelembe.
RészletekKözös karácsonyi egyéni sakkversenyt rendezett a négy éve működő Jövő Bajnokai Diák Sport Egyesület. A találkozót a kiskunfélegyházi szakosztály részéről Rácz István szervezte meg a sakkbarátság erősítése, valamint a fiatalok sakktudásának fejlődése érdekében. A félegyháziak öt, míg a Pusztaszeri Sakkbarátok nyolc játékossal képviseltették magukat a versenyen.
RészletekA négy csapatos megyei futsal bajnokság 2. fordulóját rendezték meg január közepén Mélykúton, amelyen a Félegyházi Térségi Sportiskola U11-es korosztályú növendékei is pályára léptek. A fiatalok szép eredményeket elérve a Kelebiát 14-0-ra győzték le, majd 5-3-ra nyertek a Szilády RFC ellen. Egyedül a bajaiak ellen szenvedtek vereséget. A félegyháziak az első fordulóban ugyancsak e két csapatot verték meg a mezgé tornatermében. A sportiskolások 2006-os korosztálya az U11-es bajnokság C csoportjában 2005-ös korú csapatok ellen versenyez a jövőre készülve, a mérkőzések a tapasztalatszerzést szolgálják.
RészletekA Vidék Bajnokság gyerek IV. korcsoportjának 2. fordulóját tartották meg január 16-án, amelynek keretében a Kiskunfélegyházi Vízilabda Sportegyesület Szentesen szerepelt a Kék csoporton belül. A félegyháziak a Csongrád, a Gyula, a Szentes II. és az Octopus Búvár ellen játszottak. A legszorosabb mérkőzésükön a házigazdákkal szemben 9-5 arányban maradtak alul.
RészletekRangadóval folytatta a bajnokságot az NB I keleti csoportjában szereplő Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola, amely a harmadik helyezett SZERVA ASE II. otthonában vendégszerepelt a 11. fordulóban. A félegyháziak a vártnál könnyedebb győzelmet értek el Szécsényben január 16-án. A 12-6-os sikerből Pengő Gábor és Korponai Zoltán oroszlánrészt vállalt, a páros megnyerését követően mind a négy egyéni találkozójukat abszolválták. Mellettük Erdélyi Szabolcs háromszor nyert, míg Varga Károly ezúttal nem szerzett pontot. A FASI 11 fordulót követően továbbra is második a bajnokságban.
RészletekIzgalmas, sok helyzetet hozó találkozón 7-1-re nyert az Astra-Elios Kiskunfélegyházi Bulls az Univerzum Sport Club ellen a női futsal NB I 12. fordulójában. Az eredmény ellenére az utolsó perceket leszámítva szorosan alakult az állás, öt perccel a lefújás előtt még 2-1 állt az eredményjelző táblán. A hajrában az Astra kihasználta az Univerzum kitámadását, amivel fölényesség tette győzelmét. A Magyar Kupa továbbjutás mellett a bajnokságban is egyre előkelőbb helyen áll az Astra, amely már negyedik a tabellán.
RészletekMeccsdömping várt a hétvégén a Félegyházi Térségi Sportiskola kosárcsapataira, amelyek közül az U11-es bajnokságban szereplő FTSI "Vegyes" és az FTSI "Leány" a Kész Arénában, míg a nemzeti tini leány ligában lévő csapat Mezőberényben, az U11-es fiú "kenguru" együttes Kecskeméten lépett pályára. A kenguru leányok hibátlan mérleggel zártak és a tini lányok is hozták a kötelezőt, emellett a kenguru fiú csapat is megverte ellenfeleit.
RészletekJanuár 18-án, hétfőn kezdi a felkészülést a megyei I. osztály listavezetője. Nincs könnyű helyzetben az együttes, mivel több játékos is távozott, sőt az elmúlt három szezon sikeres játékos-edzője, Némedi Norbert visszatért Kecskemétre, és a KLC vezetőedzője lett. Hétfőn, az első tréningen mutatják be a csapat új vezetőedzőjét.
Részletek