
A libafesztivál második napján, szeptember 9-én is sokszínű programok várták az érdeklődőket.
RészletekKilencedik alkalommal vonult végig a Kossuth utcán a több mint száz, népviseletbe öltözött táncos szeptember 9-én, a Kunsági Néptánctalálkozó alkalmából. A Kiskunfélegyházi Libafesztivál elmaradhatatlan programeleme a nagyszínpadon bemutatkozó csoportok, egyesületek produkciója, amit mindig egy félórás felvonulás előz meg.
RészletekStílszerűen Lúdas Matyi-futama néven rajtolt a libafesztiválhoz kapcsolódó futóverseny városunkban. Az utcai futóversenyen minden korosztály megtalálta a maga számára megfelelő távot.
RészletekMegtelt profi és lelkes főzőcsapatokkal a könyvtár mögötti parkoló , akik a libafesztivál egyik kedvenc programján, a „Ki Mit Tud” sütni-főzni a libából? elnevezésű főzőversenyen vesznek részt.
RészletekMár a nagyszínpadi programok kezdetén, 17 órakor megtelt érdeklődőkkel a Kossuth utca eleje, amikor a Kiskalász Zenekar gyermekeknek szóló, interaktív produkciójával színpadra lépett a Kiskunfélegyházi Libafesztivál első napján, szeptember 8-án, pénteken.
RészletekKézművesek utcájává változott a Kossuth utca eleje a Kiskunfélegyházi Libafesztivál idején szeptember 8-án és 9-én.
RészletekKiállítás- és fesztiválmegnyitó ünnepséggel kezdetét vette a nemrégiben megyei értékké választott XXIV. Kiskunfélegyházi Libafesztivál. A város egyik legnagyobb kulturális rendezvénye a megszokott programok mellett újdonságokkal is kedveskedik a látogatóknak.
RészletekJúnius 16-tól augusztus 11-ig tartott a 2023-as nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyet dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára rendelt el. A Nébih koordinálta szűk két hónapos mustra ellenőrzéseit a vármegyei kormányhivatalok, a járási hivatalok, valamint a Nébih szakemberei hajtották végre. Az idei évben alapjaiban megújult koncepció szerint koncentráltabb figyelem irányult egy-egy jelentős területre, kedvelt termékkörre annak érdekében, hogy mind a hatóság, mind a lakosság pontosabb képet kaphasson az aktuális helyzetről.
RészletekSzakmai konferenciát tartottak a liba- és kacsatenyésztők részére a városháza dísztermében a szeptember 8-i és 9-i XXIV. Kiskunfélegyházi Libafesztivál eseményeinek nyitórendezvényeként.
Részletek