„Jövőre veled ugyanitt”

„Jövőre veled ugyanitt”

2014. július 14. 10:40

Több mint 20 esztendőt kell visszamennünk az időben, ahhoz amikor először szervezték meg egy Jakabszállási tanyán az első tájképfestő tábort. Dulity Tibor festőművész és Dr. Benkő Éva szociológus indította el az együtt alkotó, festegető, rajzolgató amatőröket, a művészet útján egy magasabb szintű kifejezésforma felé.

Részletek
Megválasztották a „Meggykirálynőt”

Megválasztották a „Meggykirálynőt”

2014. június 30. 17:00

Számtalan program és kiváló időjárás fogadta június 27-én és 28-án a Méz és Meggyfesztiválra kilátogatókat Szankon a Bányászparkban. Az érdeklődés a település határain átnyúlva Félegyházán is nagy volt, a fesztiválra ugyanis rengeteg itteni lakos ellátogatott. A hagyományos rekordkísérlet ezúttal sem maradt el, most többek között a világ legnagyobb mézzel-meggyel töltött lángosa készült el. Emellett mint minden évben a Meggykirálynőt is megválasztották. A korona ezúttal Lajter Elvíra fejére került.

Részletek

Hatalmas sikerrel zárultak a Hortobágyi Lovasnapok

2014. június 29. 14:30

A június 18-tól, szerdától induló kurzusok során több tucat érdeklődő hallgathatott szeminárium jellegű előadásokat az ország kiváló lovas szakembereitől, a hétvégére pedig már több száz ló és lovasa foglalta el szállását a Mátai Ménes területén kialakított lovasfaluban. A találkozóra, valamint a különböző bemutatókra, versenyekre érkező lovak száma meghaladta a 450-et, így az ország legnagyobb lólétszámú rendezvénye zajlott le a ménes területén.

Részletek
Finom halászlék születtek

Finom halászlék születtek

2014. június 28. 11:57

Hagyományteremtő célzattal első alkalommal rendezték meg június 28-án a Haltanya Halászléfőző versenyt. A Bajcsy utca végén megtartott versenyre összesen 12 csapat nevezett, akik a délután folyamán készítették el halászleveiket.

Részletek
Kiskunsági évezredek

Kiskunsági évezredek

2014. június 23. 12:30

Konferenciát rendez a Kiskun Múzeum 2014. október 15-16-án Kiskunsági évezredek címmel a Kiskunság és határterületeinek kutatói számára.

Részletek
Sok alkotás érkezett a „Helyi címerünk” pályázatra

Sok alkotás érkezett a „Helyi címerünk” pályázatra

2014. június 18. 16:31

„Helyi címerünk” címmel hirdetett tavasszal képzőművészeti pályázatot az általános iskolák alsó- és felső tagozatos tanulóinak a Lakiteleki Népfőiskola. Az eredményhirdetésre június 11-én a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban egy kiállításmegnyitóval egybekötött sajtótájékoztatón került sor. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke elmondta, a pályázat megmozgatta a diákok fantáziáját és közel 500 alkotást küldtek be.

Részletek
Sok érdeklődőt vonzott a "Múzeumok Éjszakája"

Sok érdeklődőt vonzott a "Múzeumok Éjszakája"

2014. június 15. 15:36

Idén immár hatodszor, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárral és Művelődési Központtal karöltve pedig másodszor rendezték meg a "Múzeumok Éjszakáját" a Kiskun Múzeumban. Ahogy az már megszokott, a félegyházi program egy héttel előzte meg az országos "Múzeumok Éjszakáját" abból a célból, hogy más városok érdeklődői is el tudjanak jönni Félegyházára, illetve a félegyháziak is el tudjanak menni a többi múzeum programjára.

Részletek