Vasárnap lesz a strand-gyermeknap

Vasárnap lesz a strand-gyermeknap

2016. június 16. 11:30

Mint arról korábban beszámoltunk elhalasztották a június 12-ére tervezett strandos gyermeknapot. A szervezők úgy döntöttek, hogy egy héttel később, június 19-én, vasárnap tartják meg a rendezvényt. Az időjárás-előrejelzés szerint 30 fokos hőmérséklet várható, amely lehetővé teszi a felhőtlen kikapcsolódást. A rendezvényre 10 és 18 óra között várják kézműves foglalkozásokkal, fellépőkkel, sok-sok mesével, mozgással a legkisebbeket és szüleiket.

Részletek
Hattyúkerti zenés esték

Hattyúkerti zenés esték

2016. június 12. 13:30

Júniusban immár hagyományosan zenei csemegék várják az értő füleket a Hattyúházba. A Petőfi Sándor Városi Könyvtár három alkalommal kedveskedik zeneszerető közönségének szabadtéri előadásokkal. Június 16-án, csütörtökön a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek műsorára kerül sor. Június 21-én, kedden a Palestrina Kamarakórus koncertje lesz hallható, Szatmári Imre karnagy vezetésével. Június 30-án, csütörtökön Zenei kalandozások címmel egzotikus népi hangszereket mutat be Csák László és Virág Tibor. Vendég: Zsirmik István dorombművész. Mindhárom program 18 órakor kezdődik.

Részletek
Tojásfesztivál Kecskeméten

Tojásfesztivál Kecskeméten

2016. június 12. 10:20

A június 17-én kezdődő háromnapos Tojásfesztiválon nem csak változatos gyermek-, könnyűzenei-, hagyományőrző-, vagy szórakoztató programokról gondoskodnak, hanem kulturális-, gasztronómiai élményekről is, amelyek természetesen mind a tojáshoz kapcsolódnak. Ezen gasztronómiai eseményeknek köszönhető az is, hogy a fesztivál kiérdemelte a Magyar Fesztivál Szövetség és a Magyar Turisztikai Ügynökség közös szakmai értékelése alapján a Gasztroélmények Éve 2016. ajánlását.

Részletek
Egy héttel később lesz a strandos gyermeknap

Egy héttel később lesz a strandos gyermeknap

2016. június 10. 16:30

A kedvezőtlen időjárás miatt a június 12-ére, vasárnapra tervezett strandos gyereknapot egy héttel később, június 19-én, vasárnap rendezik meg a kiskunfélegyházi strandon. A rendezvényre 10 és 18 óra között várják kézműves foglalkozásokkal, fellépőkkel, sok-sok mesével, mozgással a legkisebbeket és szüleiket.

Részletek
Nyeregszemle - lovaskultúra

Nyeregszemle - lovaskultúra

2016. június 10. 09:30

A Móra Ferenc Művelődési Központ és a Nyeregszemle szeretettel vár minden érdeklődőt június 15-én, szerdán 17 órára a Nyeregszemle - Lovaskultúra című kiállításmegnyitójára. A tárlatot Székely Tibor, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöke, ezredese mutatja be.

Részletek
X. Abonyi Imre Hajtófesztivál

X. Abonyi Imre Hajtófesztivál

2016. június 9. 11:30

A jubileumi, tizedik Abonyi Imre Hajtófesztivált rendezik meg június 11-én szombaton Bugacon. Az eseménynek a bugaci lovas pálya ad otthont, ahol délelőtt és ebéd után amatőr fogathajtó versenyt tekinthetnek meg az érdeklődők. Emellett kézműves programok, póni kocsikázás, kézműves foglalkozás, ugrálóvár, gyermeklovasok ügyességi bemutatója és látványos négyes fogat kombinációs verseny várja a nagyérdeműt.

Részletek
Múzeumok éjszakája

Múzeumok éjszakája

2016. június 6. 11:16

A Kiskun Múzeum, a Móra Ferenc Művelődési Központ és a Kiskunfélegyházi Képző- és Iparművészek Egyesülete közös rendezésében június 25-én, szombaton tartják a Múzeumok Éjszakáját Kiskunfélegyházán. Előrendezvényként június 24-én, pénteken 20 órától "Nyár esti Potpourri, a gitárirodalom remekeiből" címmel Soós Brigitta gitárművész estjére kerül sor.

Részletek
Család - nők - nagymamák

Család - nők - nagymamák

2016. június 6. 07:30

Író-olvasó találkozót rendez az Ünnepi Könyvhét alkalmából a Petőfi Sándor Városi Könyvtár június 9-én, csütörtökön 18 órától a Hattyúházban. Az est vendége Pataki Éva Balázs Béla-díjas író, forgatókönyvíró lesz. A szerző könyvei a helyszínen 20%-os kedvezménnyel megvásárolhatók.

Részletek
Nyári tábor a Kiskun Múzeumban

Nyári tábor a Kiskun Múzeumban

2016. június 29. 09:30

Múzeumi kincsek címmel bentlakásos nyári tábort szervez a Kiskun Múzeum felső tagozatos diákok számára július 11-e és 15-e között. A szálláshely a Borsihalmi Művésztelep és Ifjúsági Szállás, a foglalkozások helyszíne a Kiskun Múzeum, ahová vonattal utaznak be a diákok. Részvételi díj 12 ezer forint. További információ kérhető Fekete Beatrixtól a 76/461-468-as számon, vagy e-mailben: [email protected].

Részletek
Közlekedik a család

Közlekedik a család

2016. június 3. 18:00

A „Közlekedik a Család” közlekedésbiztonsági vetélkedősorozat megyei elődöntőjét rendezik meg Kecskeméten, az Izsáki út 12/B szám alatt június 4-én, szombaton 9 órától a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében. A vetélkedő célja, hogy a közlekedők széles rétegeinek – gyalogos, kerékpáros, gépjárművezető, utas –figyelmét egyidejűleg ráirányítsuk a biztonságos, balesetmentes közlekedésre. Célunk továbbá a szülői példamutató magatartás fontosságára és a család, a közösség nevelő erejére való figyelemfelhívás.

Részletek