A Sarlós Boldogasszony Templom hírei
Virágvasárnap - Az Úr szenvedésének vasárnapja - 2017. április 9.
RészletekVirágvasárnap - Az Úr szenvedésének vasárnapja - 2017. április 9.
RészletekVirágvasárnap - Az Úr szenvedésének vasárnapja - 2017. április 9.
RészletekLelkesen készültek a húsvétra április 8-án a Petőfi Sándor Városi Könyvtár családi délelőttjén a gyerekek. A rajzok, festmények, locsolóajándékok elkészítésében szüleik is segítették őket. Készült itt minden a kézműveskedés során. Volt, aki ünnepi képeslapot szerkesztett, mások nyuszikat formáltak, amit majd a legkedvesebb locsolónak adnak át húsvét hétfőjén. „Húsvét van, húsvét van, szép tavaszi ünnep, kisfiúk, kislányok, úgy örülnek ennek... „ Ezzel a nyitó dallammal Gulyás László vándormuzsikus teremtett ünnepváró hangulatot a résztvevők körében.
RészletekJól sikerült a kiskunhalasi Pásztortűz Egyesület bemutatkozása április második hétvégéjén a Kiskun Múzeumban. A Holló-teremben Mészáros Márta múzeumigazgató köszöntötte a közönséget. Végső István történész pedig azt mutatta be, hogy mennyi mindent szervezett civil közösségük 2008 és 2017 között.
RészletekJubileumi tudományos ülést tartottak április 7-én a félegyházi kórház szervezésében. A tíz éve működő rehabilitációs részleg eddigi fejlődését, és az új rehabilitációs irányelveket bemutató előadások a szakdolgozók szakmai továbbképzését is szolgálta. A szakmai napnak, amelyre több neves előadót is meghívtak a szervezők, a városháza díszterme adott otthont.
RészletekA húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódóan nyílt meg a Dózsa György Általános Iskolában Gáspár Ferenc Antalné tűzzománc kiállítása. A gyerekek és az intézmény vezetője, Terbe Ákosné virágcsokorral köszöntötték a művésznőt. Gyenes Attila megnyitóját követően Judit néni körbejárta alkotásait az érdeklődő tanulókkal. Beszélt a keletkezésükrők, tartalmukról és ismertette a tűzzománc-technika mesterfogásait is.
RészletekFaragó Andrásné a közelmúltban ünnepelte 95. születésnapját. Köszöntéséről lapunkban is megemlékeztünk. Erzsike néni akkor elmondta, hogy televíziót ritkán néz, de szívesen és sokat hallgatja a Dankó Rádiót. – Nem dalolok én, de dúdolgatok, és ez megnyugtat – mondta. A rádió szerkesztősége olvasva a Félegyházi Közlöny írását, arra kért meg bennünket, hogy keressük meg a szépkorút, és tolmácsoljuk jókívánságaikat, valamint azt, hogy kérésére lejátsszák legkedvesebb nótáját az általa kért időpontban. Ezt szívesen megtettük. Erzsike néni éppen diót tört a húsvéti süteményekhez, amikor elértük otthonában és tolmácsoltuk a rádió üzenetét. Megörült a lehetőségnek, és rögtön megfogalmazta, hogy legszívesebben a Petőfi-nótát hallgatná meg. Így a ”Kis lak áll a nagy Duna mentében…” kezdetű dallam vasárnap délután négy óra után a 95 éves Erzsike nénit fogja köszönteni a rádióban.
RészletekMiközben az unió polgárainak kétharmada a gazdasági stabilitás egyik alappilléreként tekint a szellemi tulajdon védelmére, csaknem 50 százalékuk az innováció korlátozását és csak egy szűkebb kör védelmét látja a szigorú szabályozásban - derült ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből.
RészletekÉletre szóló élményekkel tértek haza a félegyházi fiatalok a „Van beleszólásod!” Parlamenti Ifjúsági Napról, amelyet hatodszor rendeztek meg a napokban.
RészletekA kormány döntése alapján hatályon kívül helyezik azokat a rendeleteket, amelyek szerint fennmaradási engedélyt kellene kérni a háztartási célú kutakra – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter április 6-án, szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján. A tárcavezető hangsúlyozta: a kormány döntése szerint a 2016. január 1-jén hatályos állapotot kell visszaállítani, így a tavaly született rendeleteket hatályon kívül kell helyezni. Senkit nem kényszerítenek arra, hogy a több évtizede használt kutat újra engedélyeztesse több százezer forintért - közölte. Szólt arról, hogy a döntésről értesítik a települések jegyzőit is, és akik már megkezdték az engedélyezést, és befizették az ezzel kapcsolatos költségeket, azok visszakapják az erre fordított összeget.
Részletek