Fit Kid országos verseny Cegléden
Cegléd városa adott otthont a VII. Fit Kid Dance Free Országos Táncversenynek december 3-án, ami egyben az év utolsó megmérettetése volt.
RészletekCegléd városa adott otthont a VII. Fit Kid Dance Free Országos Táncversenynek december 3-án, ami egyben az év utolsó megmérettetése volt.
RészletekHarminckettedik alkalommal rendezi meg a Jogging Plus Sportegyesület a hagyományos szilveszteri jótékonysági futóversenyét Kiskunfélegyházán, december 31-én.
RészletekVidám, játékos sportvetélkedőn vettek részt a Batthyány Lajos Általános Iskola első és második osztályos tanulói, december 1-jén. A sor- és váltóverseny a „Dobd a kosárba!” program jóvoltából valósult meg, ahol a gyerekek jó hangulatban mutathatták be az addig elsajátított labdás ügyességi tudásukat. Minden kisdiák egy pólóval és egy éremmel lett gazdagabb a torna végén, melyet nagy örömmel fogadtak. Testnevelő: Kis Barbara.
RészletekHagyományosan december első hétvégéjén rendezték meg Törökbálinton a Cseh László Uszodában az év utolsó szenior úszóversenyét. A rendkívül nagy létszámú rendezvényen szép számmal vettek részt külföldi versenyzők is. A Kiskun Vízi és Szabadidő Sportegyesület is jelen volt a megmérettetésen.
RészletekErőemelő kupát rendeztek a kiskunfélegyházi Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium sportcsarnokában december 2-án. Az egész napos eseményen 461 versenyző indult. Ebből a legfiatalabb 14, a legidősebb pedig 81 éves volt. A megjelenteket Csányi József polgármester köszöntötte. A verseny részleteiről Patyi Zoltán szervező számolt be.
RészletekTiszaföldváron versenyeztek az Aranyhegy Íjászok által szervezett történelmi íjászversenyen a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Sportegyesület tagjai, október 14-én. Az eseményt az Életfa-ligetben tartották 15 célon, 2 körben.
RészletekGyőrben, a Dana Cup Nyílt Nemzetközi Knock Down Kyokushin Karateversenyen vettek részt a Kiskunfélegyházi Kyokushin Kumite SE versenyzői, november 25-én. A megmérettetésen 10 ország (Svájc, Románia, Szlovákia, Németország, Japán, Spanyolország, Hollandia, Ausztria, Ukrajna, Magyarország) 281 indulója vett részt. Szervezetük 18 versenyzővel és 11 bíróval képviseltette magát a nyílt Európa-kupán. Sensei Kurucz László 3 danos mester a közösségi oldalán közzétett posztban kiválónak értékelte a versenyszezont, ráadásul a félegyháziak elnyerték a legjobb bírói csapat díját.
RészletekA vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójából elmaradt mérkőzést játszották le szombaton délután Kiskunfélegyházán, ahol a hazai csapat ellenfele a Bajai LC volt.
Részletek1953. november 25-én, a londoni Wembley Stadionban játszotta „az évszázad meccsét” az angol futballválogatott és a legendás Aranycsapat, amelyen a Puskás Ferenc vezette magyar nemzeti tizenegy győzedelmeskedett, 6 – 3 arányban. A diadal történelmi jelentőségű volt, hiszen az angol futball addigi 90 éve alatt először fordult elő, hogy egy kontinensről érkezett válogatott saját otthonában győzze le Angliát.
RészletekNovember 18-án, szombaton, Jászberényben rendezték meg a DREAM CUP WORLD elnevezésű karateversenyt. A családias, barátságos hangulatú eseményen – amelyet a budapesti Stabilitás Sport Klub szervezett – három csapattal vett részt a Kiskunfélegyházi Kyokushin Kumite SE. A versenyzők és a felkészítő edzők méltán lehetnek büszkék magukra. A tornán először mozgássérült sportolók mutatkoztak be, ezután pedig a kyokushin karatékái léptek a tatamira – számolt be közösségi oldalán Sensei Kurucz László, 3 danos mester.
Részletek