
Lovasverseny a Zöldmező Lovassport Egyesületnél
Újra amatőr lovasversenyre várják az érdeklődőket ügyességi, ugró és díjlovas kategóriában a Zöldmező Lovassport Egyesület versenypályáin szeptember 16-án, szombaton.
RészletekÚjra amatőr lovasversenyre várják az érdeklődőket ügyességi, ugró és díjlovas kategóriában a Zöldmező Lovassport Egyesület versenypályáin szeptember 16-án, szombaton.
RészletekSzerdán rendezték a vármegyei kupa második fordulóját, ma pedig már a sorsolást is elkészítette a Magyar Labdarúgó-szövetség Bács-Kiskun Vármegyei Igazgatósága. A harmadik fordulót szeptember 27-én rendezik, a mérkőzések 16 órakor kezdődnek.
RészletekSzerdán bonyolították le a vármegyei kupa második fordulóját, amibe már az első osztályú csapatok is bekapcsolódtak. A Kiskunfélegyháza csapata Kerekegyházán lépett pályára.
RészletekSzeptember 13-án, szerda délután rendezik meg a vármegyei kupa második körét. Ebben a fordulóban már a vármegyei első osztályú csapatok is becsatlakoznak a küzdelmekbe.
RészletekSzeptember 9-én, szombaton, Kiskunhalason a 6-10 évesek mutathatták meg oroszlánkörmeiket, itt még a lányok a fiúk között versenyezhettek. Aranyérmet ketten tudtak szerezni: Nagy Noémi és Bárány-Almási Ádám. Ezüstérmesek: Kotroczó Csenge és Sárkány Dominik. Bronzérmesek: Dobák Luca, Nagy Nóra, Bakó Dáriusz, Bódi Bence és Bódi Milán – mondta el lapunknak Szabó József edző.
RészletekMiskolcon, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium sportcsarnokában játszotta előselejtező tornáját a Félegyházi TSI U18-as fiú kosárlabdacsapata szeptember 9-én és 10-én. A kétnapos tornán 7 csapat vett részt és csak az első helyezett juthatott tovább a következő selejtezőkörbe.
RészletekA vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában a Kiskunfélegyháza a Harta SE-t fogadta. Mind a két félidő más játékot hozott. Az elsőben a vendégek, a másodikban a hazaiak voltak a jobbak.
RészletekA vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság negyedik fordulóját bonyolították le az elmúlt hétvégén. A Kiskunfélegyháza Kecelre látogatott, hogy gyarapítsa pontjainak a számát. Csapatunknak még csak ez volt a második mérkőzése, mert az első fordulóban szabadnapos volt, a harmadik forduló találkozóját a Kiskunfélegyháza–Baja mérkőzést pedig november 25-ére halasztották, mert a Duna-parti város még érdekelt a Magyar Kupában.
RészletekAz Atlétikai VB programjaként diákolimpikonok futottak augusztus 26-án délelőtt 10 x 200 méteres váltóversenyt. A versenyszámra olyan csapatokat hívtak meg, akik a 2022/2023. tanévben eredményesen szerepeltek a Diákolimpia Ügyességi- és Váltófutó Csapatbajnokságon. A váltó tagjai 11-12-13 éves gyerekek, ezt a speciális váltót 5 lány és 5 fiú alkotta. Az országból összesen 8 iskola kapott felkérést, közöttük a Kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Iskola. A Platán iskola egész tantestülete elkísérte a versenyző gyermekeket.
RészletekSzezonzáró strandröplabdaversenyt rendezett a Kiskunfélegyházi Honvéd TK Szabadidős Szakosztálya a Félegyházi Termál Parkfürdőben augusztus 27-én, vasárnap. Az eseményen vegyes párosok mérték össze tudásukat. A nagy meleg sem tartotta vissza a 12 csapatot, hogy egy színvonalas játékot mutassanak be. Érkeztek versenyzők Félegyházáról, Kecskemétről, Dunaújvárosból, Táborfalváról, Dabasról és Szegedről.
Részletek