Székelyföldi sakktalálkozó
Mintegy negyed évszázada tart a baráti kapcsolat testvértelepülésünk, Korond és Félegyháza sakkozói között.
RészletekMintegy negyed évszázada tart a baráti kapcsolat testvértelepülésünk, Korond és Félegyháza sakkozói között.
RészletekMásodik alkalommal szervezték meg Kiskunfélegyházán a Kiskunyhó Jam Gördeszkás Versenyt a skateparkban, ami jótékonysági célt is szolgált.
RészletekMásodik alkalommal szervezték meg városunkban a Kiskunyhó Jam elnevezésű gördeszkás versenyt a kiskunfélegyházi skate-pályán, június 29-én, szombaton. Az idei esemény jótékony célt is szolgált, hiszen a nevezési díj bármilyen tartós élelmiszer volt, amelyet a Fogyatékos Személyek Nappali Intézménye részére juttatnak el a szervezők.
RészletekEgy olyan sportág mutatkozott be Kiskunfélegyházán, amit még eddig soha nem rendeztek meg a városban. A nemzetközi erősemberek versenyén a magyarokon kívül Csehország, Szerbia és Szlovákia is képviseltette magát. A városi sportcsarnok parkolójában hat versenyszámban mérték össze erejüket.
RészletekBefejeződött a BENU Kiskunfélegyháza 2023-24 Városi Kispályás Labdarúgó-bajnokság. A Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata által felajánlott vándorserleg elnyeréséért és a város bajnoka címért nyolc csapat nevezett, sajnos tavasszal az egyikük visszalépett. A focisták 21 fordulóban mérték össze erejüket.
RészletekIII. KHSE Bajnokság kétségkívül legeredményesebb versenyzője Nemcsok Fanni volt, vagy, ahogy küzdősport berkekben hívják: Csibe. A június 15-én rendezett bajnokságon 4 alkalommal lépett a ringbe, ahol három pontozott meccsen múlta felül ellenfeleit.
RészletekIII. KHSE Bajnokság néven egész napos küzdősport eseményt szervezett a Kiskunfélegyházi Harcművészeti Sportegyesület június 15-én, szombaton, a Honvéd Sporttelepen. A 2006-ban, Holló József által alapított egyesület az évek alatt töretlen lelkesedéssel, folyamatos utánpótlással és egész éves fegyelmezett munkával működik hosszú idő óta.
RészletekSzép eredményt ért el csapatával Jéga-Szabó Bernát, a Batthyány Lajos Általános Iskola 4.z osztályosa. Bernát a Kunszállási Sportegyesületnél játszik leigazolt játékosként. Edzőjük, Kertész Ádám, aki joggal volt büszke együttesére, akik 3. helyezést értek el az „U11 Barátság Kupán”, június 15-én. Berci 2 góllal járult hozzá a sikerhez.
RészletekNekrológot írni szomorú feladat, hiszen még fáj a seb, hiányod mindent betölt. Pár napja még ott ültél a kispadon, a tornaterem szélén, onnan adva hasznos tanácsokat a kicsiknek vagy a már kamaszodó generációnak. Jó volt megérkezni az edzésre, kezet fogni veled, mindig adtál valami munkát. Lelkesen töltöttük ki a diákolimpiai jelentkezési lapokat, vittük az iskolába az általad nyomtatott igazolásokat a versenyekről.
RészletekÚjabb nagyszerű eredmények születtek az U15-ös korosztályban, a Szabadfogású és Női Magyar Bajnokságon. A diósgyőri viadalon 60 szakosztály, 226 versenyzője állt rajthoz.
Részletek