Ezt megúszták

Ezt megúszták

2023. június 26. 12:00

Idén június 23-25-én 53. alkalommal rendezték meg Gyulán az Országos Szenior Úszóbajnokságot – Dr. Regele Károly emlékversenyt, ahol a sok-sok hazai versenyző mellett szép számmal érkeztek a határon túlról is a megmérettetésre. A Kiskun Vizi és Szabadidő Sportegyesület hat fővel vett részt, akik mindent megtettek, hogy e népes mezőnyben jól szerepeljenek – mondta el lapunknak Urbán Tamás csapattag.

Részletek
Az elmúlt évi bajnok Sági Bence ismételni tudott

Az elmúlt évi bajnok Sági Bence ismételni tudott

2023. június 25. 12:00

Befejeződött a Sakkozó Magyarok Világtalálkozója. Ez volt már a 27. alkalom, amikor a határon túlról és az anyaországból érkező sportolók összemérték egymással a tudásukat a Lakitelek Népfőiskolán, majd később a Hungarikum Ligetben.

Részletek
Disney mesékre épültek az ovis focis edzések

Disney mesékre épültek az ovis focis edzések

2023. június 22. 08:00

Bács-Kiskun vármegyében egyedülálló módon valósul meg az az új innovatív foglalkozásforma, amelyet az UEFA és a Disney közösen hozott létre azért, hogy mozgásra inspirálja az 5-8 éves lányokat. Mindebben nagy szerepet játszott a Kiskunfélegyházi Astra Bulls és a Százszorszép Óvoda együttműködése.

Részletek
A Hungarikum Ligetben sakkoznak a magyarok

A Hungarikum Ligetben sakkoznak a magyarok

2023. június 19. 16:00

Megkezdődött a Sakkozó Magyarok Világtalálkozója a Hungarikum Liget Kölcsey Házában. A hatnapos versenyre az anyaország sakkozóin kívül a szomszédos országokból is érkeztek sportolók.

Részletek
Futball családi napot tartott az FTSI

Futball családi napot tartott az FTSI

2023. június 17. 12:00

Hagyományosan minden évben június első felében rendezik meg a Félegyházi Térségi Sportiskola labdarúgó szakosztályának családi napját. Idén az egyesület vezetői június 10-én tartották meg a rendezvényt.

Részletek
Ötödik helyen végzett Rácz Alex

Ötödik helyen végzett Rácz Alex

2023. június 16. 10:00

A Kiskunfélegyházi Papp László Ökölvívó Akadémia is képviseltette magát a június 5. és 10. között megrendezett 72. Bornemissza Gergely Ökölvívó Emlékversenyen, Egerben. Kilenc nemzet, 235 ökölvívója között Kiskunfélegyházát Rácz Alex képviselte az akadémia színeiben.

Részletek
Évadnyitó strandröplabdaverseny

Évadnyitó strandröplabdaverseny

2023. június 14. 15:00

Június 10-én, szombaton rendezték meg Kiskunfélegyházán az évadnyitó strandröplabdaversenyt. Az eseményre – többek között – érkeztek játékosok Kecskemétről, Szegedről, Dabasról, Dunaújvárosból és Félegyházáról, így összesen 12 csapat mérkőzött meg egymással – mondta el lapunknak Kurucz Tamás csapattag, szervező.

Részletek
Újra az elsők között Ramocsa Virág

Újra az elsők között Ramocsa Virág

2023. június 14. 14:00

Egerben versenyzett a Kecskeméti SC versenyzője, Ramocsa Virág az elmúlt héten rendezett 72. Bornemissza Gergely Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyen. A fiatal tehetség remek teljesítménnyel a dobogó legfelső fokán végzett, 1. helyezést ért el. Edzői Ramocsa Zoltán és Németh János.

Részletek
A Goldball Parktól Kistelekig

A Goldball Parktól Kistelekig

2023. június 14. 09:00

Minden évben nagy várakozás előzi meg a hazai rendezésű tornákat. A Puebla Pünkösd Kupára immár harmadik alkalommal került sor Pünkösdhétfőn a budapesti Goldball Parkban. Már délelőtt megtelt a létesítmény, szerencsére az időjárás is kegyes volt, egy rövid záport leszámítva ideális futballidő fogadta a csapatokat.

Részletek