
Nagy köszöntést kapott a 102 éves, ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnes
Ma ünnepli 102. születésnapját a földkerekség legidősebb olimpiai bajnoka, az ötkarikás játékokon öt aranyérmet begyűjtő Keleti Ágnes, a nemzet sportolója.
RészletekMa ünnepli 102. születésnapját a földkerekség legidősebb olimpiai bajnoka, az ötkarikás játékokon öt aranyérmet begyűjtő Keleti Ágnes, a nemzet sportolója.
RészletekMiskolcon kezdte az új évet kadett fiú csapatunk. Kulcsfontosságú találkozó volt ez mindkét csapat részére, ennek tudatában készültünk az elmúlt 2 héten. Sok mindenből felkészültünk, egy dologra azonban nem tudtunk: másfél órás dugóba kerültünk az autópályán. Szó szerint beestünk a mérkőzésbe. Mind kiderült a sorsunk már ekkor eldőlt.
RészletekMinden idők legjobb helyezését érték el az országos rangsorban, ahol 90 csapat tudott felkerülni a listára. A több mint 120 klub közül a 13. helyet szerezték meg. Az MBSZ az olimpiai ponttáblázat alapján állítja össze a rangsort, ez alapján készült el az egyesületen belül egy lista. Nagyon örvendetes, hogy 21 versenyző tudott pontot szerezni. Összességében elmondható, hogy ennyi bajnok és bajnoki cím egy évben még soha nem volt a diákolimpiai és országos bajnokságokon.
RészletekA Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és az UNESCO támogatásával készült „Sportágak az olimpiai programban” Nemzetközi sportágválasztó enciklopédia 2019-es megjelenése óta több mint 3000 példányban jutott el iskolákba, emellett 650 könyvtárban is megtalálható határon innen és túl. Az új évre a nagyközönség számára magyar nyelven is elérhetővé vált. Így már nem csupán évente két alkalommal, a másfél évtizedes múltra visszatekintő Nagy Sportágválasztó rendezvényen válogathatnak kicsik és nagyok a sportágak széles kínálatából, hanem az év eleji fogadalmaktól kezdve bármikor megtehetik azt a könyv útmutatásával.
RészletekTizenkét versenyen vettek részt a Kiskun Vízi és Szabadidő Szakosztály tagjai 2022-ben. A megmérettetéseken 21 sportoló összesen 105 arany-, 74 ezüst- és 52 bronzérmet harcolt ki magának.
RészletekHarmincegyedik alkalommal zárták az évet futással a mozgást és a sportot szeretők Kiskunfélegyházán. 2022-ben rekordszámú indulóval zajlottak a futamok: 667-en döntöttek az aktív mozgás mellett szilveszter délelőttjén. A 667-ből gyerekek, felnőttek, családok, baráti társaságok futottak, a rajtszámok pedig legtöbbször egy-egy történetet is rejtettek.
RészletekNyolcvanhárom éves korában elhunyt Varga János olimpiai bajnok birkózó, a Nemzet Sportolója. A Magyar Birkózók Szövetségének (MBSZ) csütörtöki hírlevele szerint a sportember haláláról Németh Szilárd, az MBSZ elnöke számolt be Facebook-oldalán.
RészletekHosszú betegség után meghalt Pelé, a brazilok háromszoros világbajnok futballistája. Pelé 92-szer szerepelt a brazil válogatottban, összesen 77 gólig jutott, pályafutása alatt pedig 1363 mérkőzésen 1279-szer volt eredményes. A 20. század legjobb labdarúgójának választották, játéka milliókat nyűgözött le – írja a telex.hu.
RészletekA 2022-as esztendő utolsó főtáblás bajnoki fordulójára utazott december 21-én, szerdán a kadet fiú csapatunk Bajára. Régi ismerőseinket látogattuk meg, hiszen a Sugovica-parti fiúkkal immáron harmadik mérkőzésünkre készültünk ebben a bajnoki évben. Ugyan az eddigi két egymás közötti meccsünket megnyertük, óvatosnak kellett lennünk, mert – főleg hazai pályán – a fekete-sárgák nagyon komoly játékerőt képviselnek.
RészletekKarácsony előtt mindannyian a szeretteinknek átadandó ajándékokon törjük a fejünket. A Constantinum focicsapata egy nagyon különleges, aranyba öltöztetett csomagot tett le az iskola és egyben Kiskunfélegyháza karácsonyfája alá. A fiúk megnyerték a kétnapos, jubileumi, XV. Patrocínium Kupát Kecskeméten.
Részletek