Erősebbnek bizonyult a Tiszakécske

Erősebbnek bizonyult a Tiszakécske

2017. november 6. 10:30

Nagyon küzdött a megyei felnőtt férfi kézilabdacsapat, de nem tudta megfékezni a jó erőkből álló Balog Tészta TVSE-ét hazai pályán a bajnokság 7. fordulójában november 5-én. A Félegyházi Kézilabda SC a szünetig már 8-17-es hátrányba került és a találkozó későbbi szakaszában sem tudott feljebb zárkózni. A Balog Tészta TVSE 32-20-ra nyert, amivel a negyedik, míg a Félegyházi Kézilabda SC a nyolcadik helyen áll a tabellán. A felnőtt női csapatnak még kevesebb sikerélmény jutott, 7-22-es félidőt követően 17-42-re kapott ki a Miklós KC-től.

Részletek
Harcban a bajnoki címért

Harcban a bajnoki címért

2017. november 5. 18:05

A Kerekegyházi SE botlásával ismét belátható közelségbe került az első hely a Kiskunfélegyházi HTK II. számára, ehhez a félegyházi csapatnak nyerni kellett hazai környezetben a Városföldi SE ellen november 5-én. A feladat nem ígérkezett könnyűnek, hiszen a városföldiek idén ugyan a vártnál gyengébben szerepelnek, de az elmúlt években rendszerint bajnoki címet ünnepelhettek. A vezetést is városföldiek szerezték meg, de Valkovics Gábor előbb a 18. percben kiegyenlített, majd pedig Tóth Kornél gyönyörű szólóját követően az állást is megfordították a félegyháziak a szünet előtt (2-1). A második játékrészben eldőlt a három pont sorsa, Valkovics Gábor újabb gólját követően a 82. percben Bagi Ferenc is betalált, a városföldiek erejéből az utolsó percben már csak a szépítésre futotta. 4-2-es győzelmével a Kiskunfélegyházi HTK II. egy pontra felzárkózott a bajnoki éllovas mögé.

Részletek
Kiskunfélegyházán avatnak bajnokot a birkózó Extraligában

Kiskunfélegyházán avatnak bajnokot a birkózó Extraligában

2017. november 5. 14:00

A magyar birkózás egyik legrangosabb eseményének adott otthont Kiskunfélegyháza, a városi sportcsarnokban a birkózó Extraliga csapatbajnokság visszavágóját bonyolították le november 5-én. A bajnoki címért hat csapat versengett, a mérkőzéseken több korábbi Európa-bajnok, illetve világbajnok és olimpikon lépett szőnyegre.

Részletek
Szekszárdon hengereltek a félegyházi futsalosok

Szekszárdon hengereltek a félegyházi futsalosok

2017. november 4. 19:30

Folytatta menetelését a félegyházi játékosokkal és edzői stábbal felálló Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls a leány futsal U15-ös elsőosztályú bajnokságban. November 4-én Szekszárdra látogatott az együttes, ahol az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzést pótolták. Esélyeshez méltóan nem hagytak esélyt a hazai csapatnak a félegyházi lányok, a góllövőlista éllovas Sieber Glória mesterhármast jegyzett, Sieber Szófia kétszer talált be. Mellettük Czinege Eszter duplázni tudott és Vidéki Orsolya is bevette a szekszárdi kaput. Siber Mátyás és Siber Rita tanítványai fölényes, 8-0-ás győzelmet arattak és megőrizték harmadik pozíciójukat a bajnokságban.

Részletek
Hatból hat – továbbra is hibátlan a kézilabdacsapat - videóval

Hatból hat – továbbra is hibátlan a kézilabdacsapat - videóval

2017. november 7. 16:30

Folytatta győzelmi sorozatát a P&P Kiskunfélegyházi HTK felnőtt férfi kézilabdacsapata, amely november 4-én a pont nélkül álló Köröstarcsai KSK-t látta vendégül a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. A vártnál nehezebb találkozón végig a KHTK vezetett, az akadozó támadójáték mellett a védelem ezúttal is jól muzsikált, ennek köszönhetően az együttes 23-19-re nyert és készülhet a Mezűtúri AFC elleni rangadóra.

Részletek
Megérdemelt siker az őszi zárófordulóban

Megérdemelt siker az őszi zárófordulóban

2017. november 4. 16:05

Győzelemmel fejezte be a megyei I. osztályú labdarúgóbajnokság őszi szezonját a Kiskunfélegyházi HTK, amely november 4-én a Lajosmizsei VLC otthonában szerezte meg a három pontot. A KHTK mindenképpen győzelemre tört, míg a lajosmizseiek jó formában készültek az összecsapásra. A gólok sorát a félegyháziak nyitották, negyedórát követően Szabó Attila, majd pedig az első félidő utolsó percében Csurka Ádám vette be a hazai kaput. A fordulást követően csupán egy találat született, Kovács József 68. percben szerzett gólja lajosmizsei részről mindössze a szépítésre volt elég. A KHTK 2-1-re nyert, így a felsőházból várhatja a tavaszi folytatást.

Részletek
Veteránok rúgták a bőrt a műfüves pályán

Veteránok rúgták a bőrt a műfüves pályán

2017. november 8. 12:30

Idősebb korban sem vész el a labdarúgás iránti szeretet, ezt vallják azok az „örökifjú” futballisták, akik az Országos Veterán Labdarúgó torna dél-alföldi régiójának 3. fordulójában Kiskunfélegyházán mérték össze tudásukat november 4-én. A helyi félegyházi csapat mellett Szegedről és Békéscsabáról érkeztek veteránok többségében 60 év feletti korcsoportban.

Részletek
Kiválóan szerepeltek a PG súlylökői

Kiválóan szerepeltek a PG súlylökői

2017. november 3. 07:30

Bronzérmet szerzett a Szent Benedek Iskola Kiskunfélegyházi PG tagintézményének súlylökő csapata az októberi, Budapesten megrendezett Diákolimpia Ügyességi Csapatbajnokság Országos Döntőjében. A csapat tagjai voltak: Szécsényi Ádám (9/knya), Szegedi Gergő (9/knyd), Bujdosó Gergő (9.d), Almási Sándor (10.b), Soós Miklós (12.b).

Részletek
Négy és fél pontot gyűjtöttek a sakkozók

Négy és fél pontot gyűjtöttek a sakkozók

2017. október 30. 10:30

Nehéz mérkőzésekre számíthattak a Félegyháza-Csongrád játékosai, akik az NB II-es sakk csapatbajnokság Tóth László csoportjának 3. fordulójában a második helyezett Maróczy SE II. tagjai ellen ültek asztalhoz október 29-én. A tizenkét partiból Nagy József révén mindössze egyet nyertek a félegyháziak, emellett hét döntetlen született, amivel 4 és fél pontot szereztek. A bajnokságot három fordulót követően a Maróczy SE II. vezeti, a Félegyháza-Csongrád a 12. pozícióból várja a folytatást.

Részletek
Kétgólos előnyről veszítettek

Kétgólos előnyről veszítettek

2017. október 29. 20:00

Megszakadt a hatmeccses győzelmi sorozata a Kiskunfélegyházi Vasutasnak, amely hazai pályán szenvedett 4-3-as vereséget a Sunplast-Kerekegyházi SE-től a megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság 12. fordulójában, október 29-én. A félegyháziak kezdték jobban a mérkőzést, előbb Seres János, majd pedig Kürtösi Zoltán vette be a kerekegyházi kaput (2-0). Ezt követően a vendégek percei következtek, Gogolák Milán duplájával és Szombati Sándor góljával 3-2-re fordítottak a szünetig. A második félidőben Retkes Sándor öngóljával 4-2-re is vezettek a kerekegyháziak, a csereként pályára lépő Fütyü Illés a 81. percben még szépített, de egyenlítenie már nem sikerült csapatának. A Vasutas első alkalommal kapott ki a bajnokságban, 24 ponttal a negyedik helyre csúszott vissza a tabellán.

Részletek