Győzelemmel zárták az évet az U14-es kézisek

Győzelemmel zárták az évet az U14-es kézisek

2017. december 4. 12:00

Soltvadkerten tartották meg az U14-es fiú kézilabda bajnokság Badó László régió „B” csoportjának ötödik játéknapját, amelyen a Kiskunfélegyházi HTK korosztályos együttese is pályára lépett december 3-án. A félegyháziakra nem várt könnyű feladat, a házigazda Soltvadkerti KUSE ellen ezúttal is alulmaradtak. Utolsó idei találkozójukon Fekete Krisztián tanítványai az Orosházi FKSE II. csapatával mérkőztek meg, a találkozót fölényesen, 26-7-re megnyerték, így sikerrel fejezték be a 2017-es esztendőt.

Részletek
Gólzáporos félegyházi futsal győzelem

Gólzáporos félegyházi futsal győzelem

2017. december 4. 10:00

Az októberi 9-3-as hazai győzelmet követően idegenben is megverte a Gyulai Amazonokat az Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls a leány futsal U15-ös első osztályú bajnokság 11. fordulójában december 3-án. A félegyházi játékosokkal felálló Astra egy tucat gólt rámolt be a gyulaiak kapujába, magabiztosan játszva 12-7-re nyert. Az újabb sikernek köszönhetően akár az első hely is elérhető közelségbe került a félegyházi együttes számára, a bajnoki címért a miskolciakkal, valamint a tolnaiakkal kell megküzdeniük a lányoknak.

Részletek
Idegenben nyert a futsalcsapat

Idegenben nyert a futsalcsapat

2017. december 3. 20:30

Négy nyeretlen mérkőzést követően 5-3-ra győzött a Gyulai Amazonok ellen Békéscsabán az Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls a női futsal NB I. 11. fordulójában. Esélyeshez méltóan már a 2. percben betaláltak az Astrás lányok, Krascsenics Csilla gólját ugyan még kiegyenlítették a gyulaiak, de ezt követően az Astra végig vezetett, nem engedve ki kezéből a győzelmet. Az együttesben a 19 éves Krascsenics testvérpár, Csilla és Petra egyaránt duplázott, mellettük Dikanová Dominika vette be a hazai kaput. Győzelmével az Astra megőrizte negyedik pozícióját a bajnokságban és vesztett pontok tekintetében jobban áll a két találkozóval többet játszó harmadik helyezett Tolnánál.

Részletek
Kunszállásra került a Mikulás Kupa

Kunszállásra került a Mikulás Kupa

2017. december 3. 19:45

Színvonalas, izgalmas mérkőzéseket és kunszállási győzelmet hozott a kétnapos Center Gym Mikulás Teremlabdarúgó Kupa, amit december 2-án és 3-án a Kossuth Szakiskola tornatermében rendeztek meg. A versenyre 12 amatőr kistérségi és félegyházi csapat nevezett. A sorsolás folytán a hármas döntők utolsó mérkőzése, egyben a torna utolsó találkozója döntött az első helyről. A tavalyi finalista Spílereknek ezúttal is a második hely jutott, a döntő mérkőzésen a kunszállásiak 6-3-ra nyertek ellenük. A harmadik helyet a tavalyi első Derby szerezte meg, negyedikként a Bulls csapata zárt.

Részletek
Négy és fél pontot tartottak itthon a sakkozók

Négy és fél pontot tartottak itthon a sakkozók

2017. december 3. 17:20

A szomszédos TLSE Kecskemét csapatát fogadták a Félegyháza-Csongrád játékosai december 3-án az NB II-es sakk csapatbajnokság Tóth László csoportjának 5. fordulójában. Tizenkét asztalnál mindössze három döntetlen született, a remikért begyűjtött 1,5 pont mellé további három pontot szereztek az egyesület sakkozói. Solymosi András, Kelemen Sándor és Nagy József nyerte meg partiját. Az összegyűjtött 4,5 egységgel nem mozdult el a 12. pozícióból a sakkcsapat, a bajnokság alsóháza szorosnak mondható.

Részletek
Összeomlás a második félidőben - videóval

Összeomlás a második félidőben - videóval

2017. december 3. 12:05

Rangadó várt a P&P Kiskunfélegyházi HTK játékosaira, akik régi mumuscsapatukat, az UniTurn Kunszentmártont fogadták december 2-án, az NB II férfi felnőtt délkeleti csoportjának 10. fordulójában. A bajnoki cím és a dobogós helyezések szempontjából fontos találkozón az első félidő nagy részében fej-fej mellett haladtak a csapatok. A szünetbeli egygólos félegyházi vezetés végül nem bizonyult elégnek a pontszerzéshez, a vendég kunszentmártoniak a második játékrész elején fordítottak és 28-22-re nyertek a támadásban keveset mutató hazaiak ellen.

Részletek
Mikulás Kupával kezdődött a teremlabdarúgó szezon

Mikulás Kupával kezdődött a teremlabdarúgó szezon

2017. december 2. 16:55

Két napon át rúgják a bőrt a Center Gym Mikulás Teremlabdarúgó Kupán, amit december 2-án és 3-án a Kossuth Lajos Szakiskola tornatermében rendeznek meg. A versenyre 12 amatőr félegyházi és környékbeli csapat nevezett, az első napon a csoportmérkőzéseket bonyolították le. A négyes csoportokból az első három jut tovább, majd egy újabb körmérkőzést követően a torna legjobb három csapata vívja a döntőt, amit december 3-án, vasárnap 15 órától tartanak meg. A tavalyi Mikulás Kupát a Derby nyerte a Spílereket megelőzve, e két együttes idén is tagja a mezőnynek. Patyi Zoltán szervező elmondta, ezúttal is díjazzák a legjobbakat. Az első négy helyezett mellett a legjobb kapus, a legjobb játékos és a gólkirály is egyéni elismerést vehet át. A vasárnapi döntőkre minden szurkolót, sportbarátot várnak.

Részletek
Második helyen az asztalitenisz csapat

Második helyen az asztalitenisz csapat

2017. december 3. 14:00

Újabb győzelmével a második helyre lépett előre a tabellán a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola, amely a férfi NB I. keleti csoportjának 8. fordulójában a Ceglédi VSE I. együttesét győzte le 13-5-re hazai pályán december 2-án. Az asztaloknál Korponai Zoltán, Pengő Gábor kiválóan szerepelt, a páros megnyerését követően egyéniben is hozták az összes játékukat. Az Erdélyi Szabolcs-Varga Károly összeállítású duó párosban ugyan alulmaradt, de Erdélyi Szabolcs egyéniben ugyancsak megnyerte mind a négy játékát. A bajnokságot a mezőberényiek vezetik, a félegyháziak ezüstérmes pozícióból várhatják a folytatást.

Részletek
Továbbjutásban bíznak az amatőr válogatott játékosai

Továbbjutásban bíznak az amatőr válogatott játékosai

2017. november 30. 18:40

Hétvégén négy mérkőzés vár a Bács-Kiskun megyei amatőr válogatottra Békéscsabán, ahol a régiós torna tétje az országos négyes döntő. A torna előtt a válogatott több játékosa is elmondta, megtisztelő számukra, hogy bekerültek a keretbe, céljuk a továbbjutás.

Részletek