Győzelemmel zárták az évet

Győzelemmel zárták az évet

2015. december 29. 16:10

Salgótarjánban fejezte be a 2015-ös esztendőt a női futsal NB I-ben szereplő Astra Kiskunfélegyházi Bulls. Az együttesnek nem okozott nagy gondot az utolsó helyezett Skorpió SE legyőzése, a szünetben már 4-0-ra vezetett és végül meg sem állt kilenc találatig (9-0). Az Astrában Dikanová Dominika sziporkázott, összesen négy gólig jutott, de Szabó Nóra is kétszer vette be a salgótarjáni kaput. Az együttes zsinórban a második győzelmét aratta és három pontra megközelítette a dobogós Rába ETO csapatát.

Részletek
Évet értékeltek a Koppányok

Évet értékeltek a Koppányok

2015. december 30. 14:00

Kiskunfélegyházán már hatodik éve működik a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Egyesület. Minden évben szerveznek versenyeket Kiskunfélegyházán, melyre az ország számos településéről, valamint külföldről is érkeznek íjászok. Idén sem volt másképp, sokak örömére két versenynek is helyt adott a város. Az egyesület 6 éve a Magyar Íjász Szövetség tagja, több versenyző is a szövetség által kiadott versenyzői jogosultsággal rendelkezik.

Részletek
Jubilált a Kosárlabda Gála

Jubilált a Kosárlabda Gála

2015. december 29. 18:05

Kicsik és nagyok, felnőttek és szeniorok egyaránt parkettre léptek a KKC és a Félegyházi Térségi Sportiskola 25. Kosárlabda Gáláján december 28-án. A hagyományokhoz híven ezúttal és két pályán küzdöttek a csapatok és nem maradt el a gálamérkőzés sem, amelyen az önkormányzat „válogatottja” 23-13-ra páholta el a médiásokat. Az elmúlt 25 évről közös fotózással emlékeztek meg a szervezők.

Részletek
Intelligens játék, tisztes helytállás

Intelligens játék, tisztes helytállás

2015. december 21. 18:00

Sűrű programja volt a Félegyházi Térségi Sportiskola (FTSI) kosarasainak az elmúlt hétvégén. A félegyháziak a ceglédiekkel, kecskemétiekkel, nagykőrösiekkel, békésiekkel és bajaiakkal mérkőztek meg. Az edzők beszámolója szerint noha több meccs is a vártnál nehezebben indult, a játék végére minden csapat összeszedte magát, amiből szép eredmények születtek.

Részletek
Debrecenben nyert az Astra Kiskunfélegyházi Bulls

Debrecenben nyert az Astra Kiskunfélegyházi Bulls

2015. december 21. 18:30

Mindhárom pontot elhozta Debrecenből az Astra Kiskunfélegyházi Bulls női futsal csapata az NB I-es bajnokság 11. fordulójában. Az összecsapáson mindössze két cserével állt fel az Astra, ennek ellenére magabiztos, 5-0-ás győzelmet aratott. A gólokat az első félidőben Szabó Boglárka és Gál Tímea szállította, majd a második játékrészben Szabó Nóra percei következtek, aki előbb a 26. percben, majd a 38. minutumban vette be a debreceni kaput. Fölényes sikerével az Astra továbbra is hatodik a bajnokságban.

Részletek
Kunszállás hódította el a karácsonyi kupát

Kunszállás hódította el a karácsonyi kupát

2015. december 29. 09:15

Két napon keresztül játszottak a csapatok a hagyományos karácsonyi kupán a Kész Aréna Városi Sportcsarnokban, amelyen két hatos csoportba osztva összesen 12 együttes vett részt. A teremlabdarúgó torna ezúttal is izgalmasan alakult, a gyors játék sok helyzetet eredményezett. A karácsonyi kupát végül a Kunszállás csapata hódította el a Gyakadémia és a Fortuna Silver Step Táncstúdió előtt. A legjobb kapusnak Oroszi Tibort választották, a legjobb játékos Hatvani László lett. A gólkirályi címet Novák Balázs szerezte meg.

Részletek
Elkezdődött a karácsonyi teremfoci kupa

Elkezdődött a karácsonyi teremfoci kupa

2015. december 19. 19:25

Folyamatosan pattogott a labda december 19-én 12 órától a Kész Aréna Városi Sportcsarnokban a hagyományos karácsonyi teremlabdarúgó tornán. Az első játéknapon hat csapat körmérkőzéses rendszerben tizenöt mérkőzést vívott, december 20-án ugyancsak hat csapat reggel hét órától kezdi a játékot. A legjobbak egyenes kieséses rendszerben folytatják, amit követően délutánra derül ki, hogy ki nyeri a karácsonyi kupát.

Részletek
Pofonokat osztottak karácsonyra

Pofonokat osztottak karácsonyra

2015. december 19. 14:45

Nemcsak pofonokat, mikulás csomagot is kaptak a ringbe lépő gyermekek december 19-én az évadzáró „karácsonyi pofon partin” a Honvéd Sporttelepen. A verseny nagy népszerűségnek örvend, ezúttal több mint 80 fiatal bokszoló érkezett, akik közül 26 pár, 52 ökölvívója lépett ringbe. A pofon partira lelkes szurkolósereg gyűlt össze, kiváló hangulatot teremtetve a mérkőzéseknek. A Kiskunfélegyházi HTK Ökölvívó Szakosztályának tagjait nagy ováció várta, sok biztatást kaptak, ami nem egyszer átsegítette őket a holtponton. A félegyháziak jól teljesítve, nagyot harcolva, sokszor nemes csatában győzték le ellenfeleiket a három menetes mérkőzések során. A találkozók végkimenetelétől függetlenül minden fiatal bokszoló érmet és mikulás csomagot vehetett át.

Részletek