
Tehetségekben most sincs hiány
A szorgalomban és a kemény munkában hisz Szabó József, a Kiskunfélegyházi Vasas TK birkózó edzője. Az eredményeket ebben az évben is szállították a fiatal birkózók, akik közül Szécsényi Ádám és Rekedt- Nagy Réka teljesítménye emelkedett ki. Ádám fizikálisan erős versenyzőnek számít, így még sokra viheti, míg Réka nővére nyomdokait követve szumóban ért el sikereket. Az egyesület tagjai mozgalmasan töltik a nyarat. Augusztusban a hagyományos balatonföldvári edzőtábor is részese a programnak.
Részletek