Húsvétra készülve sem maradunk sport nélkül

Húsvétra készülve sem maradunk sport nélkül

2015. április 3. 17:20

Mindhárom megyei labdarúgócsapat pályára lép április első hétvégéjén, emellett a Kiskunmajsai Mókusok is folytatják menetelésüket a női keresztfélpályás bajnokságban. Április 4-én, szombaton 16:30-kor a Kiskunfélegyházi HTK II. a Helvécia csapatát fogadja a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A dobogóra törő KHTK II. ősszel 2-1-re megverte ellenfelét és most is esélyese a találkozónak. Ezzel egy időben a Kiskunfélegyházi Vasutas a Pálmonostorát látja vendégül. Egy Vasutas-siker bravúrnak számítana a negyedik helyezett vendégekkel szemben. A Kiskunmajsai Mókusok szintén szombat délután Kalocsán lépnek pályára és visszavághatnak az őszi 4-2-es vereségükért. Április 5-én vasárnap 16:30-kor a megyei I. osztályú bajnokság listavezetője a Kiskunfélegyházi HTK Akasztón vendégeskedik. A KHTK-nak győznie kell az első hely megtartásáért. Az őszi mérkőzés 5-0-ás félegyházi győzelemmel ért véget.

Részletek
Újabb öt évig Csányi Sándor az MLSZ elnöke

Újabb öt évig Csányi Sándor az MLSZ elnöke

2015. április 2. 13:05

Korlátozni fogja az MLSZ a következő futballidénytől a külföldi játékosok számát – jelentette be Csányi Sándor a szövetség csütörtöki éves közgyűlésén. Hozzátette: az utánpótlás-támogatás elvonása vár azokra a futballklubokra, ahol nem szerepel U-korú játékos a csapatban, miközben akadémiát tartanak fenn. A futballkártya marad, az új Puskás-stadion kész lesz 2020 előtt, és csökkenhet a honi élvonalbeli bajnokság csapatlétszáma. Csányi aggódik amiatt, hogy a Győr be tudja-e fejezni az idényt.

Részletek
 Városi asztalitenisz versenyt rendeznek

Városi asztalitenisz versenyt rendeznek

2015. április 2. 11:40

A Vállalkozók Ipatestülete és a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola közösen szervez április 18- 19-én városi asztalitenisz versenyt. Az eseményre minden sportbarátot várnak. Április 18-án szombaton a FASI edzőtermében az egyéni mérkőzéseket rendezik meg, míg április 19-én vasárnap az Ipartestület Székházában a páros küzdelmekre kerül sor. Jelentkezési határidő: április 15.

Részletek
A megye legjobb csapatát fogadja a Félegyházi KSC

A megye legjobb csapatát fogadja a Félegyházi KSC

2015. április 6. 16:30

Rangadóval folytatja a megyei kézilabda bajnokságot a Félegyházi KSC férfi együttese. Április 11-én, szombaton 16 órától az első helyezett Holler UFC-t látják vendégül a Constantinum Sportcentrumában. A két csapata őszi mérkőzése 27-18-as Holler sikerrel ért véget. A félegyháziakra most is nehéz feladat vár, bravúr kellene a pontszerzéshez.

Részletek
Senior kosárlabda tornát rendeznek április 11-én

Senior kosárlabda tornát rendeznek április 11-én

2015. április 1. 09:50

Több mint 20 csapat részvételével április 11-én tartják meg a Dánffy Antal Emlékverseny -KKC Senior Kosárlabda Tornát. Az országos megmérettetésen 35 évnél idősebbek léphetnek parkettre. A résztvevők a tervek szerint 9 órától 18 óráig küzdenek meg a KÉSZ Arénában az elsőségért.

Részletek
Hét érmet szereztek szabadfogásban a birkózók

Hét érmet szereztek szabadfogásban a birkózók

2015. március 30. 13:30

Soltvadkerten léptek szőnyegre március 28-án a Kiskunfélegyházi Vasas TK birkózói a szabadfogású diák- és gyermek versenyen. A félegyházi fiatalok 3 arany, 2 ezüst és 2 bronzérmet szereztek. Stecenkó Lili első versenyén harmadik lett 56 kilogrammban.

Részletek
Bravúros győzelemmel rajtoltak a Mókusok

Bravúros győzelemmel rajtoltak a Mókusok

2015. március 30. 11:50

Az első helyen álló Arany Bácska ellen kezdték el a tavaszi idényt a Bács-Kiskun megyei női keresztfélpályás bajnokságban a Kiskunmajsai Mókusok. A Mókusok nem ijedtek meg erős riválisuktól, az őszi szoros csatát követően most Bagdi Csilla és Zsadányi Szilvia góljaival 2-0-ra legyőzték őket. Az együttes egy helyet előre lépve már az 5. a tabellán.

Részletek
Három Koppány szállította az eredményeket

Három Koppány szállította az eredményeket

2015. március 30. 10:10

A Turul Koppány Íjászai HE három tagja Pátyon vett részt örömíjász-versenyen március 28-án. A félegyházaik közül ifj. Német László győzni tudott, Szeibert Imre ötödik lett, míg Boldog Bence a középmezőnyben zárt. A Koppányok a párbajban is remekeltek, ahol a harmadik helyet szerezték meg.

Részletek
Tornasikerek Bácsalmáson

Tornasikerek Bácsalmáson

2015. március 30. 09:40

XIX. Zsóka Kupa néven Bácsalmáson rendeztek tornaversenyt március 28-án, amelyen Félegyháza mellett Kecskemét, Baja és Kalocsa legjobbjai is elindultak. A félegyháziak egy héttel a Diákolimpiai Országos Döntő után ismét megmutatták tudásukat az I. és a II. korcsoportban.

Részletek