Leleplezték a Millenniumi Emlékművet

Leleplezték a Millenniumi Emlékművet

2015. október 4. 14:20

Kövér László, az Országgyűlés elnöke leplezte le a Vereckei-hágóról az 1960-as években eltávolított, majd 2015-ben az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban felállított Millenniumi Emlékművet, október 3-án.

Részletek
40 éves a Kodály Intézet

40 éves a Kodály Intézet

2015. október 4. 11:40

Kodály Zoltán özvegye bízik abban, hogy a Kodály-módszer alkalmazása újra lendületet kaphat Magyarországon. Kodály Zoltán (1882-1967) második felesége mindezt abból az alkalomból mondta el az MTI-nek, hogy éppen 40 évvel ezelőtt hozták létre a kecskeméti Kodály Intézetet és a Nemzetközi Kodály Társaságot, amelynek ő a tiszteletbeli elnöke.

Részletek
Felolvasó est Kecskeméten

Felolvasó est Kecskeméten

2015. október 5. 16:20

Június 20-án, a Múzeumok éjszakáján volt az első felolvasó est. Akkor Galuska László főiskolai tanár, dramaturg, Rajnai Attila újságíró és Kávai Katalin tanár, író olvasták fel saját írásaikat a kecskeméti Valentino kávéházban. A felolvasások között Kissné Galuska Anikó játszott mélyhegedűn.

Részletek
A nagy háború a helyi sajtó tükrében

A nagy háború a helyi sajtó tükrében

2015. október 2. 10:30

Szeptember 29-e óta látogatható a félegyházi Kiskun Múzeumban az a különleges kiállítás, amely Kiskunfélegyháza, Csongrád és Szentes 1914-1915-ös újságjainak világháborús cikkein keresztül nyújt képet a nagy háború első két évéről, három város sajtójának tükrében. A három település levéltárosai által összeállított vándorkiállítás egyébként – Radnóti után – a „Háborút ujságol a vérszagu ujság” címet kapta.

Részletek
A vörösiszap-katasztrófáról vetít dokumentumfilmet a Duna

A vörösiszap-katasztrófáról vetít dokumentumfilmet a Duna

2015. október 3. 13:30

Az öt évvel ezelőtt történt vörösiszap-katasztrófát felidéző dokumentumfilmet láthat a közönség vasárnap délután a Duna Televízióban. Kakuk L. Tamás, az MTVA Közéleti és Dokumentum Főszerkesztőség vezető szerkesztője az MTI-nek elmondta: A vörös ár - A vörösiszap-katasztrófa 5. évfordulója című filmmel azt szeretnék láttatni, hogyan fogott össze a katasztrófában az érintett közösség, a társadalom, a hivatásos vonal - katasztrófavédelem, mentők, tűzoltók, honvédek - és a civilek. "Összefogás és önfeláldozás jelenik meg" - hangsúlyozta.

Részletek
Kihirdették az idei Gundel-díjasokat

Kihirdették az idei Gundel-díjasokat

2015. szeptember 26. 08:25

A Gundel-családhoz „ezer szállal kötődő” Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum biztosította ismét a helyszínt a Magyar Vendéglátók Ipartestülete által alapított Gundel Károly-díj sajtótájékoztatójának, ahol kihirdették az idei nyerteseket. A szakmai zsűri döntése alapján idén Bíró Lajos, (Bock Bisztró, Séf utcája, Vendéglő a Kisbíróhoz), Garaczi János (Tanyacsárda) és Jakabffy László (gasztronómiai szaktanácsadó) kapták.

Részletek
Filmszemle Lakiteleken

Filmszemle Lakiteleken

2015. szeptember 24. 13:20

A Lakiteleki Népfőiskola, a Szent István Egyetem és a Dunaversitas Egyesület XV. alkalommal hirdette meg a Lakiteleki Filmszemlét, idén: Gaál István Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, fényképész, operatőr emlékezetére.

Részletek
Átadták a Hírös Város Turisztikai Központot

Átadták a Hírös Város Turisztikai Központot

2015. szeptember 22. 13:20

Hivatalosan is átadták hétfőn este Kecskeméten a Hírös Város Turisztikai Központot. Az épületben kapott helyet az új Kelemen László Kamaraszínház, amelyben az ünnepséget követően mutatták be az Illés zenekar és Szente Vajk Tied a világ! című zenés darabját.

Részletek