Felolvasóest Kovács Sándor verseiből

Felolvasóest Kovács Sándor verseiből

2023. október 10. 18:00

Kovács Sándor, a Móra Ferenc Gimnázium egykori igazgatójának verseiből tartanak zenés felolvasó estet október 12-én, csütörtökön 17 órai kezdettel a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Az eseményen Rácz-Szabó Zoltán zászlós nyolc verset szaval, a kecskeméti Ülő Bikák zenekar előadásában pedig öt megzenésített művet hallgathatnak meg az érdeklődők. Dr. Kása Zsuzsanna, a gimnázium jelenlegi igazgatónője méltatja a néhai költő életművét.

Részletek
Ismét megrendezik Kiskunfélegyházán a makettkiállítást

Ismét megrendezik Kiskunfélegyházán a makettkiállítást

2023. október 4. 10:00

Nyolcadik alkalommal rendezik meg városunkban a Kiskunfélegyházi Makettkiállítás és Látványmakettezés nevű bemutatót. Az október 7-8-án szervezett programnak ezúttal is a Móra Ferenc Művelődési Központ ad helyet, ahol a makettek mellet hagyományőrző II. világháborús ruhákat és fegyvereket is meg lehet majd tekinteni. Emellett idén LEGO-építményekkel is készülnek a szervezők. A részletekről Katona István, a Kiskunfélegyházi Makett Szakkör vezetője számolt be.

Részletek
Könyvtársarok – Holland szerzők művei

Könyvtársarok – Holland szerzők művei

2023. október 6. 15:00

Szeptember 28-a és október 1-je között rendezték meg a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amelynek díszvendége Hollandia volt. A két ország kulturális kötődése a 16. századig nyúlik vissza: az első hazánkban kapható könyvek közül sok holland nyomdából származik. A Petőfi Sándor Városi Könyvtárban holland szerzők művei közül válogattunk.

Részletek
Kultúrsarok – Őszi virágkavalkád

Kultúrsarok – Őszi virágkavalkád

2023. október 2. 14:00

Október 14-én, szombaton 8 és 12 óra között színpompás vásárrá változik a Petőfi- és a Béke-tér területe, ahol a Móra Ferenc Művelődési Központ idén is megrendezi az Őszi virágünnep programot.

Részletek
Az anyatej világnapja

Az anyatej világnapja

2023. október 2. 10:00

Kibővített Betűbölcsire várják az érdeklődőket a Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat, a Nagycsaládosok Kiskunfélegyházi Egyesülete és a városi könyvtár szervezésében az anyatej világnapja alkalmából október 3-án, kedden 10 órától a Hattyúházban.

Részletek
Magyarországi városházák

Magyarországi városházák

2023. szeptember 30. 12:00

Brunner Attila művészettörténész, levéltáros, Budapest Főváros Levéltára munkatársának könyvét mutatják be a városi könyvtárban Magyarországi városházák címmel. A program október 3-án, kedden 17 órakor kezdődik a Hattyúházban. A szerzővel dr. Kőfalviné dr. Ónodi Márta a Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Vármegyei Levéltárának munkatársa, főlevéltáros beszélget. A kötet a helyszínen a kiadótól megvásárolható.

Részletek