Két versenyen szerepeltek a Koppányok

Két versenyen szerepeltek a Koppányok

2015. augusztus 4. 14:40

Negyedik állomásához érkezett a DAR 2015-ös évi versenysorozata Kétegyházán, ahol 140 íjász gyűlt össze az ősi történelmi parkban, hogy eldöntsék augusztus elsején ki a legjobb. A helyszínen egyszerre két tornát bonyolítottak le, a DAR VS 4. fordulója mellett nemzetközi Turul Kupát is tartottak.

Részletek
Íjászdöntő Kiskunfélegyházán

Íjászdöntő Kiskunfélegyházán

2015. szeptember 11. 18:00

Szeptember 13-án, vasárnap Kiskunfélegyházán rendezik meg a Dél-Alföldi Régió (DAR) VS 2015 döntőjét. A helyszín ezúttal a félegyházi Parkerdő területe lesz. A történelmi örömíjász-versenyen 21 célra lehet lőni, állomásonként 3 lövéssel, (3D - 2D célok vegyesen), 10-8-5 pontozással. A versenyen díjazzák azokat az íjászokat is, akik a legjobb eredményeket érték el a sorozatban.

Részletek
Tehetségekben bővelkedve

Tehetségekben bővelkedve

2015. augusztus 1. 16:00

Országos bajnokság, kéttusa verseny, valamint úszásoktatás tartozott a nyár jelentősebb eseményei közé a Kiskunfélegyházi Úszó Egyesületnél. Az újdonságként bevezetett kéttusa versenyen több érmet szereztek a fiatal úszók és az országos bajnokságon is megcsillantották tudásukat. Az utánpótlás kinevelésében jelentős szerepet játszik az úszásoktatás. A tehetséges fiatalok az alapok elsajátítását követően később versenyeken vehetnek részt. Fontos kiemelni Fazekas Bence eredményeit. A 15 éves félegyházi úszó a helyi egyesületnél pallérozódott, ahonnét 2014 őszén Kecskemétre igazolt. A tehetséges versenyző korosztályos országos bajnokságot nyert és 1 percen belül teljesítette a 100 méteres mellúszást. Erre az elmúlt 20 év során csupán két magyar úszó volt képes ebben a korban, köztük Gyurta Dániel olimpiai bajnok.

Részletek
Majsa ellen kezd a Kiskunfélegyházi HTK

Majsa ellen kezd a Kiskunfélegyházi HTK

2015. július 30. 14:55

A Magyar Labdarúgó Szövetség Bács- Kiskun Megyei Versenybizottsága elkészítette a megyei I. osztályú bajnokság sorsolását. A bajnoki címvédő Kiskunfélegyházi HTK hazai pályán kezdi a szezont. Augusztus 15-én szombaton 17 órától a Kiskunmajsa FC-t látja vendégül. A félegyháziak a második körben Kiskőrösre látogatnak, míg augusztus végén a Bácsalmást fogadják.

Részletek
Hagyományteremtő sakkverseny Eeklo-ban

Hagyományteremtő sakkverseny Eeklo-ban

2015. július 29. 19:00

A belgiumi Eeklo-ban megtartott testvérvárosi találkozó keretében hagyományteremtő céllal rendeztek ifjúsági sakktalálkozót július 24-én. Félegyházáról 15 fős küldöttség látogatott el július 23-27. között a fennállása 775. évfordulóját ünneplő Eeklo-ba. A sakkcsapatot Tanács István vezette, aki a felnőtt mezőnyben indult el. Rajta kívül három ifjúsági sakkozó, Hideg Gergő Benedek, Turcsányi Mátyás és Hideg István Benjamin ült asztalhoz.

Részletek
Jubileumához érkezett a Sakkozó Magyarok Világtalálkozója

Jubileumához érkezett a Sakkozó Magyarok Világtalálkozója

2015. július 29. 11:00

20. alkalommal rendezik meg - a Népfőiskola Alapítvány Lakitelek szervezésében - a Kárpát medencében sakkozó magyarok világtalálkozóját. A versenyt augusztus 17- 25. között bonyolítják le. Az 1996 óta megtartott világtalálkozón nemzetközi minősítési pontokat szerezhetnek a résztvevők, valamint erősíthetik a magyar sportbarátságot. A rendezvény fővédnöke Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a Népfőiskola Alapítvány Kuratórium elnöke. A verseny helyszíne: Lakitelek Népfőiskola, Kölcsey Ház.

Részletek
Az I. osztály 15, a II. osztály 16 csapatos

Az I. osztály 15, a II. osztály 16 csapatos

2015. július 28. 11:00

A Magyar Labdarúgó Szövetség Bács- Kiskun Megyei Versenybizottsága elkészítette a megyei I. osztály és a megyei II. osztályok csoportbeosztását. A megyei I. osztályban érdekelt bajnoki címvédő Kiskunfélegyházi HTK mellett további 14 együttes szerepel, köztük a feljutással kacérkodó Tiszakécske VSE. A megyei II. osztály északi csoportjában a Kiskunfélegyházi Vasutas SK és a Kiskunfélegyházi HTK II. képviseli városunkat. A bajnokságok első fordulóját augusztus 15-16-án rendezik meg.

Részletek
Arany- és bronzérem a terepíjász OB-n

Arany- és bronzérem a terepíjász OB-n

2015. július 24. 18:00

Az Alsóörsi SE Íjász Szakosztálya rendezte meg július közepén a 2015. évi Terepíjász Országos Bajnokságot. A KHTK –Fénypárducok Íjász Szakosztálya három fővel vett részt a kétnapos rendezvényen, ahová 139 fő nevezett az ország minden tájáról. Az alsóörsi Kőszínház melletti erdőben építettek fel a szervezők a 24 célos pályát. Az első napon méretlen, a második napon mért távokról lőttek az indulók. A 30-40 méteres távolságok és a 15-20 méteres szintkülönbségek is próbára tették az íjászok tudását.

Részletek
Elkészült a részletes program

Elkészült a részletes program

2015. augusztus 25. 17:30

Amint arról már beszámoltunk, a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola első alkalommal rendezi meg a Kalász Kázmér nemzetközi asztalitenisz versenyt szeptember 5-én, szombaton. Az eseménynek a Kész Aréna városi sportcsarnok ad otthont, ahol a tervek szerint 30 asztalnál küzdenek meg a résztvevők. A tornán a felnőttek és az utánpótláskorúak külön kategóriákban indulnak el. Nevezni augusztus 28-ig lehet.

Részletek