Képviselők munkában – Összefogással a közös ügyekért - videóval

Képviselők munkában – Összefogással a közös ügyekért - videóval

2017. március 7. 07:30

A félegyházi képviselő-testület egyetlen hölgy tagja, dr. Ónodi Izabella, 2014 óta látja el a 8-as számú választókörzet képviseletét. Nem született félegyházi: Székelyföldet cserélte fel, hogy férje, Ónodi Árpád oldalán új otthonra találjon itt. Ebből adódóan rengeteg munkát és energiát kellett befektetnie, hogy megismerje a várost és az itt élőket, sajátos problémáikat, hétköznapi örömeiket…

Részletek
Félegyházáról elűzték a telet - videóval

Félegyházáról elűzték a telet - videóval

2017. február 26. 13:50

Farsangűző maskarás felvonulásra gyűltek egybe a félegyháziak szombaton. A karneváli menet a főutcán a művelődési központba vonult, ahol kézműves foglalkozás, elsősorban farsangi álarcok, jelmezek készítése várta a fiatalokat és felnőtteket. A télboszorkát is felcetlizték azokkal a lapocskákkal, amin megfogalmazták mindazt a rosszat, amitől a tavasz beálltával meg kell szabadulni. Ki is vitték a boszorkát a Petőfi térre, ahol a Szélkakas Társulat közreműködésével tűzre vetették és elégették, remélve hogy a közelgő tavasz felhőtlenebb életet hoz magával. Miután a gondok füstté váltak, a művelődési központ színháztermében folytatódott a farsangi mulatság zenével és tánccal. A talpalávalót a Rozsdamaró zenekar húzta.

Részletek
A sportcsarnok megváltásával új dimenziók nyílnak meg Félegyháza fejlődése előtt - videóval

A sportcsarnok megváltásával új dimenziók nyílnak meg Félegyháza fejlődése előtt - videóval

2017. február 24. 09:35

Kiváltja a kormány a PPP-konstrukcióban épült kiskunfélegyházi sportcsarnok terheit, átvállalva mintegy 2,1 milliárd forint fizetési kötelezettséget. Ezt február 23-án, csütörtökön, a Nemzeti Fórum frakcióülésének első, sajtónyilvános perceiben jelentette be Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője. Nem kevesebbet jelent ez, mint hogy mentesül a város a 2022. szeptember 30-áig napi egymillió forint fizetési kötelezettséget jelentő tehertől. Csányi József polgármester szerint ennek a pénzeszköznek a felszabadulásával olyan dimenziók nyílnak meg Félegyháza fejlődése előtt, amiről eddig csak reménykedni mertek.

Részletek
Várostörténeti siker: Félegyháza megszabadul a sportcsarnok terheitől - videóval

Várostörténeti siker: Félegyháza megszabadul a sportcsarnok terheitől - videóval

2017. február 23. 17:35

Átvállalja és kifizeti a kormány a PPP-s konstrukcióban épült félegyházi sportcsarnok önkormányzatra eső terheit, mintegy 2,1 milliárd forintot. Ezt ma sajtótájékoztatón jelentette be Lezsák Sándor országgyűlési képviselő. Csányi József polgármester a döntést – amely évente mintegy 360 millió forintos tehertől szabadítja meg Félegyházát – várostörténeti sikernek nevezte.

Részletek
Korszerű szakrendelő áll a félegyházi betegek szolgálatában - videóval

Korszerű szakrendelő áll a félegyházi betegek szolgálatában - videóval

2017. február 21. 20:40

Tágasabb, szép környezetben, korszerű berendezésekkel felszerelt rendelőkben fogadja az egészségügyi ellátásra szorulókat a városi kórház. A mintegy 1 milliárd 300 millió forintos pályázati támogatással megvalósult új szárnyat február 21-én ünnepélyes keretek között adták át. Szinte minden részleg átköltözött már az új helyre, kivéve a fül-orr-gégészetet, valamint a foglalkozás egészségügyet. De az új berendezések elhelyezését követően a jövő héten már ezeken a szakrendeléseken is az új szárnyban fogadják az ellátásra várókat – mondta el az átadáskor dr. Körtvélyessy András igazgató.

Részletek
Képviselők munkában – Lakóteleptől a külterületig - videóval

Képviselők munkában – Lakóteleptől a külterületig - videóval

2017. február 20. 07:30

Egyebek mellett parkoló- és járdaépítés, közvilágítás-fejlesztés, továbbá több külterületi projekt is megvalósul 2017-ben Kiskunfélegyháza 7-es számú választókörzetében. Horváth Gábor önkormányzati képviselőt ezekről is kérdeztük, amikor a fagyos februári napok egyikén közösen jártuk be a körzetet és vettük számba a teendőket.

Részletek
Eldöntötték, kik a legjobb értékőrzők - videóval

Eldöntötték, kik a legjobb értékőrzők - videóval

2017. február 18. 18:05

Február 15-én és 16-án, a Lakiteleki Népfőiskolán rendezték meg a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által meghirdetett „Értékőrzők Bács-Kiskunban” című verseny döntőjét. A verseny első napján az általános iskolások, a második napon pedig a középiskolások mérhették össze tudásukat és ügyességüket.

Részletek
Végre Félegyházán is méltósága lehet az utolsó búcsúnak - videóval

Végre Félegyházán is méltósága lehet az utolsó búcsúnak - videóval

2017. február 8. 20:40

Megújul számos útszakasz, további mintegy száz lámpával fejlődik a közvilágítás, csaknem 130 millió forint önkormányzati forrásból megépül az Alsótemetőben az új ravatalozó. Egyebek mellett ezek a fejlesztések szerepelnek Félegyháza város 2017 évi költségvetésében, amit lapunk nyomdába kerülésével egy időben fogadott el a képviselő-testület.

Részletek
Erős emberek között

Erős emberek között

2017. február 7. 15:00

Kiváló eredményeket ért el az elmúlt években az "erős emberek" versenyein a félegyházi Gubicza Pál. A 36 éves és 115 kilogrammos sportoló 2011 óta foglalkozik komolyabban versenyzéssel. 2016-ban 12 megmérettetésen vett részt és a tervei szerint 2017-ben tovább gyarapítaná serlegei sorát. A pénzdíjakat nélkülöző versenyekre önszorgalomból, munka mellett készül. Legkedveltebb versenyszámai közé tartozik a buszhúzás, kamionelhúzás. Emellett ha szükséges egy 576 kilogrammos kereket is megforgat a sikerért.

Részletek