Kerékpáros félegyháziak töltötték meg a Petőfi teret március 12-én délután. A bringások Mészáros Márta múzeumigazgató vezetésével a Templomhalom Emlékparkhoz karikáztak. Megismerve a középkori Félegyháza feltárt emlékeit, egy kőrisfát ültettek őseink emlékére, egyet pedig a jövő generáció reményeinek megvalósulásáért.
RészletekA félegyházi óvodások és iskolások már ünnepi díszbe öltöztették a Petőfi teret. A művelődési központban március 12-én „Nemzeti játszóház” is várta a gyerekeket, ahol kokárdákat, huszárcsákókat készítettek lelkesen. Ezek egy része hamarosan a költő szobra előtti teret díszíti, de találkozhatunk majd velük március 15-én a városi ünnepségen, illetve a 17 órakor kezdődő Kossuth utcai fáklyás felvonuláson is, amely a „Márciusi Pest” nevet viseli.
RészletekNagyböjt 5. vasárnapja - 2016. március 13. A hét ünnepe: Március 19-én, szombaton Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese főünnepe.
RészletekAz elmúlt évben 382 alkalommal riasztották a félegyházi tűzoltókat, ami körülbelül öt százalékkal kevesebb volt, mint a korábbi esztendőben. Lánglovagjaink 108 tűzesethez vonultak, és 163 műszaki mentésben vettek részt. A tűzesetek többsége a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási területeken történt, de több lakóingatlan és melléképület is kigyulladt. A tűzeseteknek 6 sérültje (égési sérülések, füstmérgezés), és egy halálos áldozata is volt. A műszaki mentéseknél 71 fő sérült meg, 7-en pedig életüket vesztették – derült ki a Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság évértékelő közgyűlésén március 11-én.
RészletekA Honvédelemért Kitüntető Cím arany fokozatával ismerte el a honvédelmi minisztérium Deli József nyugállományú ezredes munkásságát. Budapesten, a Stefánia Palotában március 10-én megrendezett ünnepségen Ágoston Tibornak, a Kossuth Szakképző Intézmény vezetőjének a kitüntető cím bronz fokozatát adta át Vargha Tamás miniszterhelyettes. A Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület tagjai közül Csík Istvánné és Turcsányi Györgyné munkáját köszönték meg virágcsokorral és értékes ajándékkal.
RészletekA Darvas iskola tanulói a lakótelep óvodásaival és a vajdasági Kikindáról érkezett testvérvárosi iskola gyerekeivel közösen emlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire. Az ünnepi műsorban a vendéglátó diákok felidézték a forradalom legfontosabb eseményeit, helyszíneit.
RészletekMindig örömmel közreműködünk abban, amikor a tisztelet és a hála szavait tolmácsolhatjuk. Ezúttal is így teszünk, amikor Dinnyés Gyula köszönő sorait tolmácsoljuk, amivel a Szivárvány Intézmény Dolgozóinak áldozatos munkája előtt tiszteleg.
RészletekA Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya értesíti a lakosokat, hogy március 15-én, kedden 16 és 18.30 között lezárják a Kossuth utcát teljes egészében, fáklyás felvonulás miatt. A vasútállomás gépjárművel az Izsáki úti Sportcsarnok parkolója felől lesz megközelíthető, ameddig a felvonulók át nem haladnak az Izsáki úti kereszteződésen.
RészletekA Kiskunfélegyházán és környékén 2016. 9. hetében újszülöttek, házasságot kötők és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.
Részletek