Nagohadesign: régiből újat – Avagy hogy kerül a bicikligumi a fülbe?

Nagohadesign: régiből újat – Avagy hogy kerül a bicikligumi a fülbe?

2020. november 8. 08:00

Az olyan emberről, mint Nagy Orsolya, szokás mondani, hogy a jég hátán is megél. Nem csak kreatív, hanem környezettudatos is. Néhány éve a kerékpárok gumibelsőjéből ékszereket kezdett el készíteni, amelyeket Európa nagyvárosaiban és az interneten Nagohadesign néven árusított. Ezt megelőzően évekig a kiskunfélegyházi művelődési központban dolgozott, mint művelődésszervező, gyermek és ifjúsági területen, majd a Nyeregszemle rendezvényszervezője volt. Jelenleg Kiskunfélegyházán él és egy középiskolában óraadó tanár, valamint Félegyháza környékén gyalogtúrákat szervez Kun Camino – belső utazás néven. Orsi kalandos életéről mesélt lapunknak.

Részletek
Könyvtársarok – Ajánló Juhász István tanár úr könyveiről

Könyvtársarok – Ajánló Juhász István tanár úr könyveiről

2020. november 5. 12:00

Biztosan sokan várták már november 12-e, csütörtök 17 órát, hogy hallják Juhász István nyugalmazott gimnáziumi tanár szuggesztív, nagy hatású, Petőfi Sándor szépprózájáról szóló előadását a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Ám sajnos, a koronavírus-járvány miatt ez a rendezvény elmarad.

Részletek
Egyszemélyes bábjáték – videóval

Egyszemélyes bábjáték – videóval

2020. november 1. 13:00

Október 29-én egy Mikszáth Kálmán novellát tekinthetett meg a közönség a Móra Ferenc Művelődési Központ színháztermében. Ezúttal A fekete kakas című egyszemélyes bábjátékot mutatta be Fabók Mariann. A mű különlegessége, hogy a művész egymaga bújt bele a karakterek bőrébe, így adva különleges látásmódot a történetnek.

Részletek
Egy elkötelezett régész, muzeológus – dr. Knipl István

Egy elkötelezett régész, muzeológus – dr. Knipl István

2020. október 29. 10:00

Amikor betérünk Félegyházán a Kiskun Múzeumba, kedves és hozzáértő tárlatvezetők vezetnek bennünket végig a kiállításokon. Több helyen már digitális eszközök is segítik a részletesebb tájékozódást. De vajon hogyan jönnek létre, milyen alapelvek alapján szerveződnek ezek a tárlatok, mi folyik a háttérben? Ezekre a kérdésekre keresünk választ a munkatársakkal készített interjúkban, szakmájuk iránti elkötelezettségükről, mindennapjaikról faggatva őket. Ezúttal dr. Knipl István régész, muzeológus mesél önmagáról, munkájáról.

Részletek
Búcsúzik a könyvtárigazgató

Búcsúzik a könyvtárigazgató

2020. november 1. 08:00

Október 31-éig látta el igazgatói feladatait a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban Kállainé Vereb Mária. A Wlassics-díjas és a Kiskunfélegyházért kitüntetett vezető nem kívánta benyújtani a pályázatát a következő öt évre, átadja a helyet az utódjának.

Részletek
Rieger Tibor szobrászművész tárlata a Hattyúházban

Rieger Tibor szobrászművész tárlata a Hattyúházban

2020. október 24. 12:00

Az 1956-os forradalom és szabadságharc záró rendezvényeként a Kossuth- és Magyar Örökség-díjas Rieger Tibor kiállítása nyílt meg a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A művészt és a megjelenteket Csányi József polgármester köszöntötte. A szobrászművész alkotásait – amelyek jó része fotón látható – Feledi Balázs művészeti író mutatta be és elemezte. Mező Gábor versekkel, dr. Tóth Ákos klarinétjátékával színesítette a megnyitót.

Részletek
Előadáson idézték fel a 200 éves Hattyúház történetét

Előadáson idézték fel a 200 éves Hattyúház történetét

2020. október 22. 12:00

A 200 éves Hattyúházról tartott előadást Fekete Beatrix, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnökhelyettese október 20-án a városi könyvtárban. Az előadás után leplezték le az udvaron azt a Petőfi-domborművet, amelyet dr. Tarjányi József kezdeményezésére és anyagi hozzájárulásával készített el Hunyadi László erdélyi szobrászművész.

Részletek
Jubilált a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa

Jubilált a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa

2020. október 20. 18:00

Nagyszabású koncerttel ünnepelte a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa fennállásának 25. évfordulóját. Az ünnepléshez a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar is csatlakozott, még színesebbé téve a Szatmári Imre által vezetett Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusának produkcióját.

Részletek
A magyar borkultúrát népszerűsíti a Magyar Borok Katedrálisa

A magyar borkultúrát népszerűsíti a Magyar Borok Katedrálisa

2020. október 24. 08:00

„A Kunhalom az alföld katedrálisa” – ez az Illyés Gyula idézet áll a formájában kunhalomra emlékeztető Magyar Borok Katedrálisa bejárata fölött, a magyar értékeket bemutató lakiteleki Hungarikum Ligetben. A borospincét szimbolizáló építmény – ahogy Szappanos Benedek, a borkatedrális egyik szakmai felelőse fogalmazott – a magyar borkultúra egyik szentélye szeretne lenni, a szőlőművelő, borkészítő, alkotó ember, és a nemes italt tisztelettel kóstoló fogyasztó temploma.

Részletek