Hóhelyzet

Hóhelyzet

2014. január 25. 07:52

Bács-Kiskun megye középső és déli területein váltakozó intenzitással havazik, a hóréteg vastagsága 2-16 cm közötti. Egyre gyakrabban keletkeznek hóátfúvások. Elzárt település nincs. Az utak havasak, hókásásak. Az M5-ös autópálya sónedves. Jelenleg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának munkatársai 32 járművel folyamatosan végzik az utak takarítását. Forgalomkorlátozás bevezetésére eddig nem került sor a megye útjain. Az áram-, a gáz és a vízszolgáltatás a megyében zavartalan - derül ki a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szombat hajnali közleményéből.

Részletek
Mórás sikerek az Európa Ifjú Költője versenyen

Mórás sikerek az Európa Ifjú Költője versenyen

2014. január 23. 06:21

Dicsérettel, különdíjjal, elismerő oklevéllel díjazta a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium tanulóit az Európa Ifjú Költője versfordító pályázat költő-műfordítókból álló zsűrije. A versenyt a Katona József Megyei Könyvtár, a Europe Direct Információs Hálózat,a Szegedi Egyetem Germán Filológiai Intézete és a British Council Hungary közösen hirdette meg.

Részletek
Képzés, segítség internethasználóknak

Képzés, segítség internethasználóknak

2014. január 22. 12:46

Több mint 80 esztendős volt a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Könyvtárban szervezett internethasználói képzés eddigi legidősebb tanulója – tudtuk meg Lajos Klára könyvtárostól, akit az internetes részleg szolgáltatásairól kérdeztünk.

Részletek
A válás és a gyerek

A válás és a gyerek

2014. január 22. 07:26

A válás volt az egyik fő téma január 21-én délelőtt a Betűbölcsiben. Mint minden második kedden, úgy ezúttal is szép számban érkeztek a babák és mamák a Petőfi Sándor Városi Könyvtárba, ahol dr. Domján Mihály családterapeuta volt az előadó.

Részletek
Új autó szolgálja a szociális ellátást

Új autó szolgálja a szociális ellátást

2014. január 21. 16:30

Egy új, hétszemélyes, szállításra is alkalmas autót adtak át január 21-én a Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézménynek a Tóth Kálmán utcai Idősek Klubjánál. A jármű a rászorulók étkeztetését és a személyszállítást szolgálja a jövőben – mondta el Gálig Erzsébet az intézmény vezetője.

Részletek
Az agrárkamara működéséről tájékozódtak a gazdaköri tagok

Az agrárkamara működéséről tájékozódtak a gazdaköri tagok

2014. január 21. 13:52

Az agrárkamarai aktualitásokról, a földforgalom és használat új szabályairól szólt a gazdaköri esték legutóbbi rendezvénye. A Haleszi- és a Nagyszőlő úti gazdakör tagságát elsőként Domján Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke a kamara működéséről, szervezeti felépítéséről, szolgáltatásairól tájékoztatta.

Részletek
Fórum a munkahelyteremtésről

Fórum a munkahelyteremtésről

2014. január 21. 13:47

Számos cégvezető és vállalkozó volt kíváncsi január 20-án a „Munkahelyteremtés 2014” címmel, a városi könyvtárban megtartott fórumra. Az összejövetelen a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Munkaügyi Kirendeltségének vezetője és munkatársai adtak részletes tájékoztatást a munkahelyteremtés lehetőségeiről, az igénybe vehető támogatásokról.

Részletek
Mindennapi függőségeink

Mindennapi függőségeink

2014. január 17. 09:32

Tízmillió függő országa vagyunk – jelentette ki csütörtöki, kiskunfélegyházi előadásán dr. Zacher Gábor főorvos, a Honvéd Kórház sürgősségi osztályának vezetője, aki a Petőfi Sándor Városi Könyvtár meghívására Mindennapi függőségeinkről beszélt a népes hallgatóságnak. A nagy érdeklődés miatt a könyvtárba tervezett programot a művelődési központ dísztermébe kellett áttenni. A terem zsúfolásig megtelt.

Részletek
Felhívás Návay Lajos-emlékmű újraállításához

Felhívás Návay Lajos-emlékmű újraállításához

2014. január 17. 08:29

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 2014-ben a vasútállomás előtti parkban újraállítja a Návay – emlékművet. A több mint 7 millió forintos költséghez 500 ezer forint közadakozás szükséges. Ezért kérjük Önt, támogassa az emlékmű felállítását! Felajánlását átutalhatja a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület számlaszámára: OTP 11732071-21002571, vagy befizetheti a városi könyvtárban.

Részletek