Szeles időben zárult a versenyszezon a Balog Tanyán

Szeles időben zárult a versenyszezon a Balog Tanyán

2018. október 2. 09:00

Mucsi Lajos győzelmével ért véget a 2018-as versenyszezon a Balog Tanya Horgásztó és Pihenőparkban, ahol szeptember 29-én 40 fő ragadott horgászbotot. Mint minden évben, ezúttal is 6 órás megmérettetésre várták a horgászokat. Az első három helyezett hagyományosan következő évre szóló horgászbérlettel gazdagodott, mellettük díjazták a legnagyobb hal kifogóját.

Részletek
Futottak és táncoltak az Európai Diáksport Napján

Futottak és táncoltak az Európai Diáksport Napján

2018. szeptember 29. 16:00

Az Európai Diáksport Napjához Félegyházán az általános és középiskolai tanulók tucatjai csatlakoztak. A 2018 méteres futást a Honvéd Sporttelepen teljesítették. Emellett valamennyi iskola sportos programokkal várta növendékeit. A Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnáziumban pedig a táncot népszerűsítették. Kovács Sándor, a Silver Step Tánc Stúdió vezetője nem csak a diákokat, hanem a tanárokat is megtáncoltatta. Országos szinten 1200 iskola, 400 ezer tanulója vett részt a mozgás örömét, a sportolást népszerűsítő eseményen, amelyet a Magyar Diáksport Szövetség hívott életre, 2004-ben.

Részletek
Döntetlen a futsalrangadón

Döntetlen a futsalrangadón

2018. szeptember 24. 11:00

Izgalmas hajrát követően a Tolna-Mözs elleni 2-2-es döntetlennel kezdte a női futsal NB I-es bajnokságot az Astra Kiskunfélegyházi Bulls FC. A tavalyi ezüstérmes Astra kétszer is vezetett, de a tolnaiak minkét alkalommal kiegyenlítettek.

Részletek
Idegenben nyert a kézilabdacsapat

Idegenben nyert a kézilabdacsapat

2018. szeptember 24. 09:00

Idénybeli második mérkőzésén is győzött a P&P Kiskunfélegyházi HTK kézilabda együttese az NB II férfi felnőtt déli csoportjában. Ezúttal a VSK Tököl otthonába utazott a csapat, ahol már az első félidőben négygólos előnybe került (16-12). A lendület a második játékrész során is kitartott, a KHTK játékosai érvényesítve a papírformát, 33-26-ra magabiztosan nyertek. A harmadik fordulóban hazai pályán is bemutatkozik a KHTK. Szeptember 29-én, szombaton 17 órától a KIKI SKFT-t fogadja a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban.

Részletek
Hátrányból fordított a KHTK

Hátrányból fordított a KHTK

2018. szeptember 23. 19:30

A vártnál nehezebb mérkőzésen, de megszerezte a három pontot Soltvadkerten a Kiskunfélegyházi HTK a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 7. fordulójában. A félegyházi együttes a kiskőrösi sikert követően jó formában várta a találkozót, a Soltvadkerti TE ezzel szemben az alsóházban tanyázott. Az erőviszonyok ellenére a hazai csapat jutott előnyhöz a 31. percben és egészen a 67. minutumig vezetett, ekkor a mindig gólveszélyes Némedi Norbert egyenlített. Két perccel később már a KHTK-nál volt az előny, Tóth István is betalált, majd a hajrában tíz emberre fogyatkozott a soltvadkerti együttes, Radics Zoltánt ugyanis a 78. percben kiállította a játékvezető. Az állás az utolsó percekben már nem változott, a félegyházi csapat fontos győzelmet aratott.

Részletek
Világbajnok fekvenyomók

Világbajnok fekvenyomók

2018. szeptember 23. 15:00

Két világbajnoki címet és egy ezüstérmet szereztek az Erőemelő és Fekvenyomó Világbajnokságon a Center Gym sportolói szeptember 16-a és 23-a között Egerben. A GPC World Championships az év egyik legszínvonalasabb, legnépszerűbb versenye, a kiskunfélegyházi Center Gym tagjai közül Kárpáti Beáta, Krisztinné Tóth Mariann és Krizsán Mihály méretette meg magát. A több hónapos felkészülésüket Tyukász Attila, Mogyoró Tibor és Magyar Gábor segítette. Kárpáti Beáta Masters 2. kategóriában, 67,5 kilogrammban világbajnok lett. Krisztinné Tóth Mariann Open kategóriában ezüstérmet szerzett, míg a férfiak között Krizsán Mihály junior kategóriában, 75 kilogrammban a dobogó legtetejére állhatott fel.

Részletek
Győzelemmel kezdett az FKSC

Győzelemmel kezdett az FKSC

2018. szeptember 23. 14:00

Sikerrel rajtolt a megyei férfi felnőtt bajnokságban a Félegyházi Kézilabda SC, amely hazai pályán 26-25-re megverte a D-V SE Csávolyt a Constantinum Sportcentrumban. A vártnál több izgalmat hozott a nyitóforduló, a félegyházi együttes saját magának tette nehézzé a mérkőzést. A találkozó nagy részében fej-fej mellett haladtak a csapatok. A szünetben még 14-12-re az FKSC vezetett, de a Csávoly egy percig nem adta fel, nem egy alkalommal a vezetést is átvette. Az utolsó perceket 23-23-as állásról kezdték a felek és egészen az utolsó pillanatokig úgy tűnt, hogy egyik csapat sem szerzi meg a két pontot. Néhány másodperccel a mérkőzés vége előtt 25-25-ös állásnál szabaddobásból Tóth Szabolcs lövése utat talált a kapuba, így megszerezte az FKSC győztes gólját. A félegyházi együttes az utolsó pillanatokban fordította maga javára a mérkőzést.

Részletek
Indul a futsalbajnokság

Indul a futsalbajnokság

2018. szeptember 23. 12:00

Vasárnap a futsalé lesz a főszerep, hiszen az NBI-es csapat MLE elleni mérkőzését hivatalból elhalasztotta az MLSZ, az utánpótlás-bajnokságok pedig szünetelnek mert az U17-es válogatott EB-selejtező tornán vesz részt Macedóniában.

Részletek