Három pont műfüvön

Három pont műfüvön

2016. március 12. 20:25

A Honvéd Sporttelep nagypályájának állapota miatt ezúttal is műfüves pályán játszott a Kiskunfélegyházi HTK II. a megyei II. osztályú bajnokság 18. fordulójában. A Soltvadkerti pályán villanyfényben 18 órától fogadta a Jakabszállást, akiket ha nehezen is, de Fodor Ferenc 66. percben szerzett góljával legyőzött. A KHTK II. a tizedik találkozóját nyerte meg a szezonban és őrzi hetedik helyét a bajnokságban. A Jakabszállás maradt a tizennegyedik.

Részletek
Véget ér az alapszakasz - videóval

Véget ér az alapszakasz - videóval

2016. március 13. 16:40

Két különböző ambíciókkal rendelkező együttes csapott össze a női futsal NB I alapszakásznak utolsó előtti fordulójában, a biztos negyedik helyen végző Astra-Elios Kiskunfélegyházi Bulls az alapszakasz első helyéért küzdő Tolna-Mözst fogadta a Kész Arénában. Az Astra meglehetősen tartalékosan állt fel, mindössze öt mezőnyjátékossal. A vendégek élve az eséllyel fölényes győzelmet arattak és megszerezték az alapszakasz első helyét. A Tolnában a korábbi Astrás lányok, Vincze Anikó és Megyes Ágnes is pályára léptek.

Részletek
Rossz szériában a „Loki”

Rossz szériában a „Loki”

2016. március 12. 16:40

Mind védekezésben, mind támadásban javulnia kell a Kiskunfélegyházi Vasutasnak, amely a megyei II. osztály 18. fordulójában is pont nélkül marad. Ezúttal a Helvéciától kaptak ki hazai pályán 5-0-ra, így továbbra sem szerezték meg első pontjaikat tavasszal. A védelem most sem remekelt, a három tavaszi meccs során összesen 17 alkalommal kapitulált, emellett a góllövés sem megy a félegyháziaknak, idén még egyszer sem vették be az ellenfelek kapuját.

Részletek
A pályán a Mókusok győztek, az élen az Astra áll

A pályán a Mókusok győztek, az élen az Astra áll

2016. március 12. 17:25

Kiélezett Mókusok-Astra csatára lehetett számítani az U18-as női futsal bajnokság keleti csoportjának 7. fordulójában a Kész Arénában. A két együttes kiemelkedik csoportjából, a március 12-i játéknapon egyaránt legyőzték a deszki ST. Mihály FC-t, valamint a Debreceni EAC-ot. A slágermérkőzést ezúttal a Kiskunfélegyházi Mókusok nyerték, izgalmas találkozón 3-2-re megverték az Astra-Elios Kiskunfélegyházi Bullst, így pontszámban utolérték riválisukat. A két csapatnak egyaránt 42 pontja van a március 20-i forduló előtt, a csoportküzdelmek március végén érnek véget.

Részletek
Kézilabda a Kiskun TV-n

Kézilabda a Kiskun TV-n

2016. március 11. 12:20

Kötelező győzelemre készül az NB II dél-keleti csoportjának éllovasa, a Kiskunfélegyházi HTK férfi kézilabda csapata, amely március 13-án, vasárnap 17 órától a Köröstarcsát látja vendégül a Constantinum Sportcentrumban. Ősszel 29-21-re idegenben is győztek a félegyháziak, akik kiváló formának örvendenek. Az eddig lejátszott 14 mérkőzésből 13-at megnyertek. A találkozó teljes felvételét a Kiskun TV hírvideó portálon megtekinthetik nézőink.

Részletek
Az elsőt fogadja az Astra

Az elsőt fogadja az Astra

2016. március 11. 11:50

Parázs rangadó várható a női futsal NB I alapszakaszának utolsó előtti fordulójában, a bajnoki címvédő Astra-Elios Kiskunfélegyházi Bulls a listavezető Tolna-Mözst fogadja március 12-én 17 órától a Kész Arénában. A mérkőzésnek a rájátszást megelőzően presztízs jelentőség is van, hiszen mindkét együttes esélyese a bajnokság 2015/16-os kiírásának. Ősszel a Tolna otthon tartotta mindhárom pontot, az Astrát a visszavágás vágya is fűtheti.

Részletek
Felkészülési futóverseny Százhalombattán

Felkészülési futóverseny Százhalombattán

2016. március 10. 10:30

Március 6-án rendezték meg Százhalombattán az Aquatlon felkészülési versenyt, mely egyben szintfelmérő is volt. A Jogging Plus Szuperinfó Futóklub triatlonistái nyolc kategóriában indultak - tájékoztatta szerkesztőségünk Németh László, a klub vezetője.

Részletek
Pálmonostorán maradt a három pont

Pálmonostorán maradt a három pont

2016. március 6. 19:45

Az őszi találkozóhoz hasonlóan ezúttal is legyőzte a Pálmonostora a Kiskunfélegyházi HTK II. csapatát a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság 17. fordulójában. A tavaszt mindkét együttes győzelemmel kezdte, az előző körben a Pálmonostora a Tiszaalpárt, míg a KHTK II. a Helvéciát verte meg. Most a hazaiak örülhettek, akik az 52. percben szerezték meg a vezetést Szalai Ádám góljával, majd a 74. percben Varga Tibor találatával megduplázták előnyüket és eldöntötték a mérkőzést (2-0). A Pálmonostora maradt a negyedik, míg a KHTK II. visszacsúszott a hetedik helyre a tabellán.

Részletek
Hat góllal folytatta a Vasutas

Hat góllal folytatta a Vasutas

2016. március 6. 19:10

Újabb hat gólos mérkőzést játszott a Kiskunfélegyházi Vasutas a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság 17. fordulójában. A félegyháziaknak az előző találkozóhoz hasonlóan most sem sikerült megzörgetniük a hálót, így ismét ők voltak a szenvedő felek a Hetényegyháza gólparádéjának. A Vasutas mindössze a 26. percig bírta a hazai nyomást, majd a második félidő elején bő tíz perc alatt újabb négy gólt kapott. A végeredményt a mesterhármasig jutó Kenderes Zsolt állította be a 79. percben (6-0). A félegyháziak ezen a mérkőzésen is távolt álltak a pontszerzéstől.

Részletek
Döntetlennel nyitott a KHTK

Döntetlennel nyitott a KHTK

2016. március 6. 18:35

Nem sikerült kihasználnia a Baja és a Tiszakécske pontosztozkodását a Kiskunfélegyházi HTK focicsapatának, amely ugyancsak egy pontot szerzett a megyei I. osztály 17. fordulójában. A listavezető félegyháziak március 6-án az ötödik helyezett Kiskőröst fogadták a kecskeméti műfüves pályán. A fordulatos találkozón kétszer is vezetett a KHTK, előbb a 23. percben Mizsei Adrián góljával, majd a 83. percben Katona Balázs révén, de mindkétszer egyenlítettek a kiskőrösiek. Főleg a második vendég találat lehetett fájó, amely a 91. percben született (2-2). A mérkőzést mindkét csapat 10-10 emberrel fejezte be, az 58. percben Mizsei Adrián, míg a 68. percben Somlyai Péter jutott a kiállítás sorsára. Az iksz ellenére a KHTK továbbra is az első helyen áll.

Részletek