
Kultúrsarok – Megújult nyári táborok a művelődési központban
Június 20-ától kezdődően tematikus kézműves gyermektáborokkal várják a 6-12 év korú fiatalokat a Móra Ferenc Művelődési Központban egy vidám nyári kikapcsolódásra.
RészletekJúnius 20-ától kezdődően tematikus kézműves gyermektáborokkal várják a 6-12 év korú fiatalokat a Móra Ferenc Művelődési Központban egy vidám nyári kikapcsolódásra.
RészletekA Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium ez évben 12. alkalommal rendezi meg a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók Arany János Kollégiumi Programjában részt vevő kollégiumok diákjai számára az országos sporttehetség-találkozóját, a kollégiumok olimpiáját, a Kolimpiát június 10. és 12. között Kiskunfélegyházán. 11 város, mintegy 250 kollégistája mérheti össze tudását és ügyességét 6 sportágban (kosárlabda, íjászat, asztalitenisz, futsal, zenés gimnasztika és sorverseny).
RészletekA Hungarikum törvényben foglaltak szerint minden település önkormányzatának lehetősége van létrehozni egy helyi értéktár bizottságot, amelynek feladata egyebek mellett a helyi közösségre jellemző népszokások, ételek, rendezvények megóvása, életben tartása, a szakmájukban kiválóan teljesítő helyi személyek munkásságának ápolása. Idén többek között orvosokra, edzőkre, sportolókra, mesteremberekre érkeztek ajánlások a Kiskunfélegyházi Értéktár Bizottsághoz, amelynek döntése értelmében tovább bővült a helyi értékek köre.
RészletekÉletének 89. évében meghalt Moldova György Kossuth-díjas író – tudatta lánya, Moldova Júlia szombaton az MTI-vel.
RészletekKedves Június! Még találkozol a májussal, amikor átveszed tőle a stafétát. Kérlek, add át neki az üzenetemet, mert technikai okok miatt nem kapta meg az őt megillető soraimat, elnézést. Utólag megköszönöm az ezerféle, csodaszép, illatos tavaszi virágot, amivel köszöntött bennünket, és kedvenc gyümölcsömet, az epret is. (Az árát most hagyjuk.)
RészletekMájus 27-én, Kiskunfélegyházán, másnap a vajdasági Keviben emlékeztünk Móra István íróra, költőre halálának 65. évfordulója alkalmából. A Móra Ferenc Közművelődési Egyesületnek a kevi Móra István Művelődési Egyesülettel 2016 óta van hivatalos kapcsolata, amelyet együttműködési megállapodásban rögzítettünk.
RészletekMájus 28-án, szombaton reggel kezdődött és egészen délután négyig tart a Kiskun Múzeum soron következő, „Legyél te is városalapító!” című családi rendezvénye. Sajnos, az esős idő nem kedvezett a szabadtéri programoknak, ugyanakkor az érdeklődők jó hangulatban, maximálisan kikapcsolódva tekinthették meg a múzeumban berendezett tárlatokat, gyűjteményeket.
RészletekNyolcvanegy éves korában meghalt Haumann Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet színésze.
RészletekMiklya Luzsányi Mónikával és Miklya Zsolttal Ayhan Gökhan beszélgetett.
RészletekMóra István költőre, íróra emlékeztek meg szülőháza helyén, a Deák Ferenc utca 18. szám alatt május 27-én, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tagjai, Rosta Ferenc alpolgármester, a Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium részéről Pótári Tímea és diákjai, Dinnyés-Kis Zsuzsanna, a József Attila Általános Iskola igazgatója, valamint az intézmény tanulói.
Részletek