![Ingyen a múzeumba Ingyen a múzeumba](https://felegyhazikozlony.eu/imgs_news/1024/2849.jpg)
Ingyen a múzeumba
A Tárt kapuk – nyitott nap program keretében április 26-án, szombaton díjmentesen látogatható a Kiskun Múzeum a Petőfi Sándor Emlékház és a Móra Ferenc Emlékház.
RészletekA Tárt kapuk – nyitott nap program keretében április 26-án, szombaton díjmentesen látogatható a Kiskun Múzeum a Petőfi Sándor Emlékház és a Móra Ferenc Emlékház.
RészletekFővárosunk fontos utcája és főútvonala is Vác városáról kapta nevét. Vác, pedig a későavarkortól - 805. és 1044. között - élt Aba keresztény uralkodó család (Aba Ábrahám, Kolba Izsák, Baton-Vata Sirák, Aba Sámuel) tagjának Vatának szeretett hangzós („c” és „cs”) Vác, Vacs nevét őrzi. A borsodi Vatta települést is erről az uralkodóról nevezték el, ahonnan Wattay János származik.
RészletekA segesvári Mircea Eliade Líceum tanulóit látták vendégül április 4-től 7-éig a Szent Benedek Szakképző Iskola diákjai és tanárai. A testvériskolából érkezett fiatalokat gazdag program várta Félegyházán. A városnézés mellett íjászbemutatóval, színjátszó produkcióval, sportversenyekkel kedveskedtek a vendéglátók.
RészletekKő kövön nem marad, ha az „őrült” nővér és vagány öccse a színpadra lép zenekarával. Az eszement show közben néha nehéz elképzelni, hogy ők is voltak gyerekek, méghozzá nem is akármilyenek és nem is akárhol. Pásztor Anna énekesnő és Pásztor Sámuel énekes-gitáros, a méltán híres Anna and the Barbies zenekar alapító testvérpárja egy csongrádi úti tanyán töltötte gyermekkorát. Erről az inspiráló időszakról és városunkhoz kötődő élményeikről kérdeztem őket a kiskunfélegyházi koncert előtt.
RészletekHarmadik alkalommal rendeztek szakmai napot a gimnázium új, természettudományi laboratóriumában április 8-án. A kiskunfélegyházi tankerület igazgatójának, Mayer Tamásnénak megnyitója után dr. Róka András főiskolai docens „Az elektronok színháza” címmel tartott előadást a térség pedagógusainak. Ezt követően a félegyházi, kalocsai és a hódmezővásárhelyi középiskolai természettudományos laboratóriumainak vezetői számoltak be az eddigi tapasztalatokról.
Részletek„Kulturális Szalon” címmel új sorozat indult a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A nyitó előadáson „A bomlás virágai. Budapest és Bécs az Osztrák-Magyar Monarchiában” címmel tartott előadást dr. Pallagi Mária történész, a SZTE Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézetének oktatója április 3-án.
RészletekRajzpályázatra invitálta a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és a Petőfi Sándor Városi Könyvtár az ovisokat a Móra- emlékév apropóján. Az apróságokat arra kérték, hogy Félegyháza nagy mesemondójának egy-egy írásához készítsenek illusztrációt. A pályázati felhívásra 140 alkotás érkezett, amelyekből április 2-án nyílt kiállítás a könyvtárban.
RészletekA Szakmaközi Művelődési Ház Szent János téren álló épülete a 19. század elején épült, klasszicista stílusban. Az ingatlant 1952-ben államosították és 1968. május 31-e óta működik művelődési házként. A patinás épületet az évtizedek során többen is üzemeltették. Az ingatlan tulajdonosa ma a Területi Művelődési Intézmények Egyesülete (TEMI), és a Szakmaközi Művelődési Ház Közhasznú Egyesület működteti az intézményt – magyarázza Rókus Tibor igazgató. Tőle tudom meg, hogy a civil házban talált otthonra a legtöbb félegyházi nyugdíjas klub, de itt tartják egyesületi összejöveteleiket a nagycsaládosok, mozgáskorlátozottak és a természet járók is.
RészletekMég a szervezőket is meglepte, hogy közel 300 alkotás érkezett be „Az én Félegyházám, az én otthonom” című rajzpályázatra, amelyet a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület hirdetett meg. A legjobb pályamunkából március 28-án nyílt kiállítás a Holló László Képzőművész Kör Petőfi téri galériájában. A díjakat Csányi József egyesületi elnök és Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke adta át a fiatal, lokálpatrióta művészeknek.
RészletekII. Rákóczi Ferenc emléktábláját avatták fel március 27-én a József Attila Általános Iskolában. A félegyházi születésű alkotó, Pálfy Gusztáv domborművét az Együtt az Összevont Iskola Diákjaiért Alapítvány és a Rákóczi Szövetség támogatásának köszönhetően leplezhették le az iskola bejárata melletti homlokzaton – mondta el avató beszédében Mester Ernő az intézmény vezetője.
Részletek