
Apró segítség, csak kérni kellett
Hogyan lehet az emeletre cipelni és ott feltölteni az elektromos rokkant-kocsit?
RészletekHogyan lehet az emeletre cipelni és ott feltölteni az elektromos rokkant-kocsit?
RészletekA rendelkezésre álló adatok szerint 2015. március 6-án 4 óra 55 perckor az 5-ös számú főút 111-es kilométerszelvényénél, Kiskunfélegyháza belterületén - a Kőrösi és a Bercsényi utca kereszteződésében - egy kistehergépjármű eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy tűzoltóautóval.
RészletekMárcius 27-én, pénteken 16 órakor mutatkozik be a Nemzeti Fórum Ifjúsági Tagozata a Rocktárban. Az IKON, vagyis az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért csoport kerekasztal-beszélgetésének címe: Unod a politikát? Alakítsd te!
RészletekKiskunfélegyháza 1902. szeptember 19-én ünnepséget tartott Kossuth Lajos születésének 100. évfordulója alkalmából. A Kossuth-kultusz mindig is jelen volt a 48-as eszmékhez hű városban: 1886-ban díszpolgári címmel tüntették ki az emigrációban élő nagy hazafit, rá egy évre a település főutcája vette fel nevét, Kossuth 1894-ben bekövetkezett halálakor pedig városi gyászünnepélyt tartottak.
RészletekA Tourinform iroda ismét bővítette szolgáltatásainak sorát. Ezentúl ajándéktárgyakat is vásárolhatunk az irodában családtagjainknak, rég nem látott osztálytársaknak, külföldön élő barátainknak vagy akár magunkat is meglephetjük néhány aprósággal.
Részletek2015. március 5-től hatályba lépett az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII.5.) BM rendelet, amely változást hoz a tűzvédelem szabályrendszerébe.
RészletekA Kiskunfélegyházán és környékén 2015. 9. hetében házasságot kötők és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.
RészletekA múlt év december közepétől megbízott, idén február 6-ától pedig kinevezett igazgatóként vezeti a Városfenntartó és Szolgáltató Költségvetési Szervezetet (VSZKSZ) Szatmári Andrea.
RészletekA 152 járásszékhelyű városból 142, közöttük a félegyházi önkormányzat is elkészíti az úgynevezett Integrált Területfejlesztési Stratégiáját.
Részletek13 társasház illetve lakásszövetkezet energia-megtakarítást eredményező korszerűsítési pályázatának támogatásáról döntött február 27-i ülésén a félegyházi képviselő-testület. A tervezett beruházás összköltsége 273 millió forint - mondta el Bense Zoltán a városüzemeltetési bizottság elnöke.
Részletek