Pályázatfigyelő
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár pályázati figyelője a Félegyházi Közlöny hírportálon.
RészletekA Petőfi Sándor Városi Könyvtár pályázati figyelője a Félegyházi Közlöny hírportálon.
RészletekSzép Ilona festőművésznek nyílt tárlata a Szakmaközi Művelődési Házban. Az alkotásokat Feledy Balázs művészeti író ajánlotta a művészetpártolók figyelmébe. A Dulity Tibor Tájképfestő Tábor rendszeres résztvevőjének tájképeit június 20-áig látogathatják az érdeklődők.
RészletekKolozsvári Sándor Holló László-díjas félegyházi képzőművész hagyatékának válogatott alkotásaiból nyílt kiállítás május 20-án a művelődési központ aulájában. A Kiskunfélegyháza Város Művészetéért-díjjal és Art Addiction-díjjal kitüntetett alkotó művészeti munkáját Feledy Balázs művészeti író méltatta. A megnyitón közreműködött a Széljáró Balladás Együttes Vas László, Pázmándi Judit, Fekete Benő és Süveges Szilárd közreműködésével.
RészletekA kihalófélben lévő kézműves szakma népszerűsítését is szolgálja a május 20-án és 21-én, Kiskunfélegyházán zajló Európai Kőfaragó Fesztivál, hiszen a résztvevők a látogatók szeme előtt készítik el alkotásaikat. Másrészt a találkozó új programja, hogy gyakorlott kőfaragó mesterek segítségével bárki vésőt és kalapácsot ragadhat, és miközben megismerkedik a kővel, annak megmunkálása közben próbára teheti kézügyességét, fantáziáját is.
RészletekTóth Sándor történész, Az Arany Horda alkonya című történelmi könyvét ismerhette meg a közönség május 17-én a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Az írót Kollár László önkormányzati képviselő mutatta be a jelenlévőknek. Zenével közreműködött Zsirmik István.
RészletekIdén újra megszervezték a Lakiteleki Népfőiskolán az Örökbefogadók Találkozóját. A rendezvényt, amely különleges találkozásokra adott alkalmat az Együtt az Életért Közhasznú Egyesület szervezte.
RészletekA Lakiteleki Népfőiskolát irányító és felügyelő Kuratórium elnöke: Lezsák Sándor, tagjai: Bakos István, Bíró Zoltán, Gálfalvi György és Kassai Lajos.
RészletekMinden település történetében vannak fontos dátumok. Kiskunfélegyháza életében az egyik ilyen 1745. május 6-a, amikor Mária Terézia Bécsben kiadott oklevele engedélyezte, hogy a jászok és a kunok a török kiűzése után 1702-ben jogtalanul elvesztett kiváltságaikat pénzért visszavásárolják. Ezt az eseményt nevezzük latin szóval redemptionak, azaz megváltásnak.
RészletekA Rubicon című történelmi ismeretterjesztő folyóirat 2017. évi 6. számát a szerkesztő-bizottság a jászokról és a kunokról szóló tanulmányoknak szentelte. Nem véletlen, hogy a szakmai lap ezen száma foglalkozik e két, magyarországi történetükben oly sok hasonlóságot és rokonságot felmutató népcsoport témájával, hiszen 2014-ben az Országgyűlés május 6-át a Jászkun Önmegváltás Emléknapjává nyilvánította, így állítva emléket annak, hogy Mária Terézia 1745-ben ezen a napon írta alá a jászkunok 1702-ben elveszített kiváltságainak visszaadásáról szóló okmányt.
RészletekEgy kínai és egy pakisztáni résztvevő is nevezett az Angliából, Németországból, Ausztriából, Spanyolországból, Franciaországból, Olaszországból érkező versenyzők mellett a 2017. évi Európai Kőfaragó Fesztiválra, amelynek Kiskunfélegyháza ad otthont május 19-e és 21-e között. Az eseményre mintegy 120 kőfaragót és kőszobrászt várnak a szervezők, Európa minden részéből. A nagyszabású, különleges és látványos nemzetközi fesztivált a félegyháziak fokozott várakozása mellett a hazai sajtó megkülönböztetett érdeklődése kíséri. Bozóki István kőfaragó mester, díszítő szobrásszal többek között a rendezvény kézzelfogható és eszmei hozadékairól beszélgettünk.
Részletek