
Kisvasúti Nap – 2023 – Bugac
Ismét megrendezik a Kecskeméti Kisvasúti Napot és Hajtányparádét Bugacon, augusztus 12-én, szombaton 10 és 18 óra között. A rendezvény napján különböző színes programokkal várják az érdeklődőket.
RészletekIsmét megrendezik a Kecskeméti Kisvasúti Napot és Hajtányparádét Bugacon, augusztus 12-én, szombaton 10 és 18 óra között. A rendezvény napján különböző színes programokkal várják az érdeklődőket.
RészletekTörpesas ritkán látható hazánkban, rendszerint egy-egy átrepülő példányról érkeznek a megfigyelések. A bugaci puszta egyik ürgék által sűrűn lakott gyepén azonban három példány is vadászgat már néhány napja.
RészletekBugac egyik legnagyobb rendezvénye a falunap, amelyre július 8-án, szombaton várják az érdeklődőket. Családi főzőverseny, strandfociverseny, szabadulószoba, kisvasúti hajtányozás, kezes-lábas játszóház, karikatúra, Palcsó Tamás produkciója, néptáncbemutató, Kefir fellépése, udvarbál, kiállítás, hajfonás, kirakodó vásár és még sok program várja a kilátogatókat. További részletek a plakátokon olvashatók.
RészletekBugac Nagyközségi Önkormányzat TOP_PLUSZ-1.1.3-21-BK1-2022-00003 azonosítószámú, „Évezredek útján, Aranymonostor és látogatóközpont turisztikai fejlesztése II. ütem” című projektje a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz TOP_Plusz-1.1.3-21 Helyi és térségi turizmusfejlesztés tárgyú felhívása keretében valósul meg 207,33 millió Ft európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével. A projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2024. június 30.
RészletekMenetrend szerint és egyedi igényeknek megfelelően, bérelt eszközzel is lehet már közlekedni a bugaci hajtánypályán. Ráadásul, a vonal egyedülálló: Magyarországon csak itt lehet ilyen hosszú szakaszon vasúti vonalon hajtányozni – tudtuk meg Kékesi Márton járműfejlesztési mérnöktől, pályaüzem-vezetőtől. A szakember arról is beszámolt, hogy a lakosság nagy örömmel fogadta a hajtányok aktivitását az említett szakaszon, így bízik benne, hogy a jövőben tovább növekszik ennek a különleges kikapcsolódási lehetőségnek a népszerűsége.
RészletekBugacra is megérkezett az első fehér gólya március 14-én – tájékoztatott Varga Péter, természetvédelmi őrkerület-vezető. A párnak egyelőre még csak az egyik tagja landolt a fészekben.
RészletekIdén augusztus 4-én, 5-én és 6-án rendezi meg a VII. Ősök Napját Bugacon a Magyar Turán Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség.
RészletekBugacpusztaháza összes háztartásába egyedi, természetközeli szennyvíztisztítót telepítenek. A projekt előzményeként 2019-ben a bugacpusztaházi polgármesteri hivatal udvarában épült meg hasonló, biológiai elven működő rendszer, amely vegyszer és komolyabb gépészet felhasználása nélkül, szaghatásoktól mentesen tisztítja a szennyvizet. Már akkor szó volt róla, hogy a Duna–Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács projektjének folytatása is lesz: a szennyvíztisztító kisebb verzióját a település minden háztartásában telepítik majd.
RészletekMint minden évben, úgy idén is folytatódik a 2011 óta tartó feltárások sora a bugaci aranymonostornál. Dr. Rosta Szabolcsot, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat által nemrégiben Kuzsinszky Bálint-emlékéremmel díjazott régészt, a kecskeméti Katona József Múzeum igazgatóját kérdeztük az aktualitásokról.
Részletek